L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

пак szánták. Ezeken is - mint minden vászonruhaneműn - gyakori a monogram vagy tulajdon]egy. A szűkujjú, vállba bevarrott, rövid kising, kisümög, szííkimögök mindegyikének eleje-háta egy darabból kiszabott, aljuk két szél bő, mindnek könyékig érő fél szél hosszú szűk ujja van, melyet teljesen simán varrtak a derékrészhez, hónaljban kis négy szeletes pálhával bővítették. Előfordult, hogy elől végig nyitottra varrták, mint a somogyegresi, karádi, törökkoppányi szűkimegek legnagyobb részét. De több ingen a hasíték csak az eleje fél hosszáig futott, ilyenkor ennek két oldalát, azaz az ing mellét kivarrták fehér vagy színes hímzéssel, olykor keresztszemessel, s a hasíték szélét erősítő szegőpánton (lénző, pőc) pl. monogram, virágdísz is lehetett. A nyakszegés általában keskeny felálló, a kézelőt, lénzőt is hímzéscsíkkal díszítették. Fiatal lányoknak olykor külön függőleges szegőzéssel karcsúsították az ingét. (17. ábra) A sifónból való ingeknek olykor két részből van az eleje, tejlos a varrónők hatására. Hidegben alsónak szűkujjú inget vettek fel. De ezek a szűkujjú ingek nagy melegben, aratásban, kapáláskor felső ingként is szolgáltak. Idős asszonyoknak több vidéken nem illett bő ujjú ingben járni, tehát felső ingnek is szűkujjút viseltek pl. Külső-Somogyban. Egyes vidékeken a szűk ujjú ing önállósodott, díszesebb lett és felső inggé vált. A legszebb fehér hímzéses és színes keresztszemes mellű, kézelőjű és nyakszegésű női ingek KülsőSomogy (pl. Törökkoppány), Kapos-mente magyarjainál, németjeinél készültek, fehérrel általában az idősebbeké, színessel a fiatalabbaké volt hímezve. Ez a viseletdarab ismert volt a szomszédos Tolna megyei falvakban is. Kaposvártól nyugatra a Rinyamentén is részben lejátszódott ez a folyamat, de a szűkujjú felső ünnepi ingek hímzése sokkal egyszerűbb. A németek kedvelték a keresztszemes monogramokat a női ingeken is. A vállba bevarrt és ráncolt bőujjú ümög főként Külső-Somogyban és a Kapós-mentén volt igen elterjedt, s ezt egyértelműen felsőingként tartották számon. Ennek megfelelően többnyire díszes kivitelű. Szabása, illetve anyagszükséglete annyiban tér el az előzőtől, hogy könyékig érő ujjai egész vászonszél bőségűek, de mivel karöltője fele a meglévő bőségnek, a vállnál és a karöltőnél többsoros sűrű ráncba szedték. Lent sima kézelőbe fogták. (18. a-b. ábra) így viseléskor buggyot vetett. Az egyenes vállra többnyire vállfolt is került. Elején a hasíték vagy végigért, vagy csak a mell egy- vagy kétharmadáig vágták fel, ez esetben keresztpánttal szegték le. A hasíték két oldalán és karszegő pántján díszítették. Testesebb személyek esetén a hónalj alatt a pálháig futó függőleges toldást is alkalmaztak kétoldalt. 18. a. Vállba ráncolt, bevarrott ujjú női ing „vállfolttal", kézelővel és hónaljtoldással. Készült a XX. század elején. Attala. RRM 732. 18. b. Vállba ráncolt, bevarrott ujjú női ing „vállfolttal", kézelővel és hónaljtoldással. Készült a XX. század elején. Kaposmérő. RRM 343. 225