L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Gelencsérek, fazekasok, tálasok munkái (Knézy Judit–István Erzsébet)

mázasat és mázatlant is. Az 1813. évi árjegyzék egyfajta normarendszert adott meg az agyagiparosoknak, amennyiben közölte azt a számítást, hogy egy legénynek 5 nap alatt egy szekér földből egy kemencére való edényt kell elkészítenie, naponta 90 darabot két-harmadfél iccés fazékból, lábasból napi 40-45 az átlag, 45 a közönséges méretű fazékból. 360 darab edényből 60-at számítottak törésre. Az agyagot két helyről szállították, festésre pécsi földet alkalmaztak. A tálnak való földet hozták a legmesszebbről, pl. Sümeg környékéről. 2-3 iccés fazékból pl. 300 fért egyszerre a kemencébe - írják az árjegyzékben. (SML IV. 1. a. 1813., KNÉZY J., 1994. 163-170.) A XVIII. századból bizonyosan somogyi mesterhez köthető cserépedényről a kaposvári fazekasok 1792. évvel jelzett céhkancsóját, illetve más helyi céhek kancsóit kivéve nem tudunk. A fazekascéh korsója (7. ábra) belül fehér földfestéken színtelen, kívül világos zöld ólommázas. A formája orros kancsó forma, fazékszerű hassal, egyenletesen, törésvonal nélkül elszűkülő nyakkal, amilyen később a Balatontól északra lakó korsósok körében általánosabb. Az összecsípett szája három sorosan bordázott, függőleges füle tetején kis felálló pecek van, öble felett vékony abroncs fut körbe, domborulata felett kereszt, kettéosztott évszám, közöttük állótengelyű ún. Blokk korong díszlik, tetején bokállyal. Nagy jelentőségű, hogy a habánok által készített ónmázas bokály rákerült a főként ólommázzal foglalkozó fazekasok ólommázas céhkancsójára. Mutatja e forma elterjedését a somogyi parasztfazekasok körében 1792-ben. Rózsás Márton leletmentései a XVIII. századra is kiterjedtek. Pusztabarcson egy volt kocsma helyén, a várárokban és a barcsi bevásárló központ építésénél szép számmal kerültek elő cserépedények. Ezekről nehéz azt állítani, talán egy zöldmázas háromlábú lábast kivéve, hogy somogyi munkák. Még jóval közelebb állnak ahhoz az országos körhöz, amely később vidékenként anynyi ízlésváltozás következtében differenciálódott. Néhány tálon olyan fehér irókás mintát látunk színtelen máz alatt, vöröses vagy barnás aláfestés felett, amilyen később nem szerepel somogyi edényeken: így a középkori adatok alapján a régészek által „Szent Antal tüzének'''' nevezett motívumot, amely függőleges, végein elkeskenyedő kis rugószerű hullámvonalakat jelent, de különböző csigavonalakat, rácsos köríveket (6. a-b. ábra) a tál szélén, középen olykor mértanias, forgórózsaszerű csillagot ún. svasztikát. (10. ábra) 118