L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A fonás–szövés hagyománya (Kapitány Orsolya)

1750-ben könyörgő sorokat írtak a vármegyéhez Czindrey Ignác jobbágyai (Bürüs és Magyarfalun), melyben a robotterhek növekedése ellen tiltakoztak. Ebből kiderül, hogy kenderből is kiadják a kilencedet és a tizedet az uraságnak, „sőt a kenderből, mely kilenced és tized kiesnék, azért minden asszonytól két-két font fehér fonalat vészen és meg is szőteti azon asszonnyal...'''' (KANYAR J., 1967. 111.) 1765-ben a kaposvári uradalom jobbágyai is beadványban kérték a robotterhek csökkentését, akik kenderből és lenből is előírás szerint adóztak. (KANYAR J., 1967. 115.) A rostnövények termelése folyamatos volt a jobbágy gazdaságokban, amiből a dézsmát megfizetve tudták csak a maguk szükségletét kielégíteni. A XVIII. században a ruházat, a lakásban és a gazdaságban használt textilek nagy része kenderből és lenből készült, ezért e két rostnövény a jobbágyoknak és az uradalmaknak egyaránt fontos volt. Csököly, mint kiváló lentermelő falu már a korai leírásokban is szerepelt, e vidékről még Zalába és Baranyába is szállítottak termést (CSORBA J., 1857. 71.), a zselici asszonyok pedig csere útján jutottak hozzá a finomabb vászon alapanyaghoz. (U. KERÉKGYÁRTÓ A., 1980. 64.) A XIX. században a Nagyberek falvai tűntek még ki lentermelésükkel, ellenben Külső-Somogyban, a Dráva-mentén és a Balaton vidékén a kendertermesztés volt az elsődleges. Az 1834. évi megyei jelentés szerint a jobbágyok elsősorban házi szükségletre termelték e rostnövényeket, csupán néhány község szállított piacra. A babócsai járásban a darányiak 1832-ben 293 q 40 fontot termeltek, ebből 53 q 90 fontot saját szükségletre használtak fel, a többit eladták. A kaposvári járás falvai közül - a jégverés és a gyenge termés miatt - csak Somogyvár, Mernye, Taszár, Vámos, Csömend és Hetes szállított 9 q 33 fontot, míg az igali járás jobbágyfalvaiból 81 q került piacra. A legnagyobb kendertermesztővé - az 1839. évi adatok szerint - a szigetvári járásban Istvándi és Dobsza vidéke vált, ahonnan évente 400-500 q kendert vittek a szigetvári és az istvándi vásárra. (SZILI E, 1988. 151-152.) A XIX. században a környék egyik legjobb felvevő piaca a kanizsai volt, ahol a jobbágyok és az uradalmak is megjelentek termésükkel, többek között a kenderrel is. (SZILI E, 1988. 172-173.) A belső-somogyi lentermelés hagyományára alapozott Fiedler János csehországi lengyáros, amikor 1903-ban Csurgón megalapította a len- és kenderbeváltó és kidolgozó gyárát. A környéken kívül még Fejér, Baranya, Zala és Vas megyékből is szállítottak ide 144