L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Pásztorművészet (S. Kovács Ilona)

Az „N J" monogramos faragó már nem tartozik a „Kocsis György" féle faragókörbe. Csak a monogramját ismerjük, valószínűleg azonos azzal a faragóval, akitol Xantus János 1888-ban, szülőfalujában, Csokonyán rendelt faragvány okát, lelőhelyként a Dráva vidékét jelölte meg. „NJ Csokonya 1888", és „NJ1888" feliratot írt rájuk a faragó. A későbbi néprajzi gyűjtések tovább bővítették a sokszínű emlékanyagot. Spanyolozott lófej es sétabotokat, makkos juhászkampókat, balaskákat, furulyákat, tükrösöket, borotvatartókat, karcolt szarusótartókat és cifrázott kobak csutorákat faragott. Formai és technikai szempontból sokoldalúan képzett volt. A spanyolozás több változatával, karcolt és barnított mintával, ónöntéses gyűrűkkel és körplasztikával cifrázta a terelő eszközeit, melyek ezért a tartós használatra alkalmatlan ünnepi szerszámok. Sőt megkockáztatható az a feltevés is, hogy Xantus János rendelése miatt a túlzott díszítéssel a faragó bizonyítani akart. A spanyolozásnak minden változatát alkalmazta, nagyon sok színt használt. Ivócsanakját (21. ábra) csak spanyolozta, a borotvatartókon (27. ábra) és a tükrösén a spanyolozást karcolt és barnított mintával egészítette ki. A vizes kobakjait és a sótartóit karcolással díszítette. Mintakincse változatos, a virágágat tartó állatok hiányoznak, de az egyik kampós botjára a juhász mellé jól sikerült kost faragott. Vonzódott a lovakhoz, talán csikós volt. A ló és a lovas a tükrösén, (62. ábra) vizes kobakján, (61. ábra) és körplasztikaként sétabotjának kampóján is előfordul, mindig jól sikerült és arányos. A díszítményein gyakori a mulatójelenet két vagy többalakos változata, előfordul a betyárok találkozása és vonulása, de a faragó megbontja az eredeti motívum szerkezetét és megkísérli természetesebbé alakítani. A századvég tipikus faragójának tekinthető. A belső-somogyi faragók közül ő az, aki igen sokáig ragaszkodik a spanyolozáshoz annak ellenére, hogy ismeri és egyidejűleg műveli a karcolást. Ismereteink szerint nem kísérletezett a domború faragással. A korai megrendelések után a nagy távolság miatt nem lett belőle ismert faragó. Kiss Istvánt meghatározó személyiségnek lehet tekinteni, a korszak egyik legtehetségesebb faragója. Zala megyei, de BelsőSomogy nyugati részén is vállalt munkát, pásztor és erdőőr volt. A családi hagyomány szerint az 1880-as évek elején, kb. negyven éves korában abbahagyta a faragást. Faragványait erős szálak kötik Belső-Somogy nyugati és déli részén működő faragócsoport munkáihoz, különösen az inkei spanyolozott tükrös (55. a-b. ábra) faragójához, Kocsis Györgyhöz. 60. Sótartó. Karcolt, barnított. Erdei jelenet betyárokkal, szarvassal. Felirata: „1893". Henész. RRM3113. 61. Karcolt ivókobak. Betyárcsikós a lovával. „N J" monogramos faragó 1890 előtt készítette. Csokonya. NM 4479. 363