L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Tárgyak kéregből, fatörzsből, vesszőből és más növényi nyersanyagokból (Kerecsényi Edit–Kapitány Orsolya)

A vesszofonás emlékei A jobbágy- és parasztgazdák nemcsak a fák kérgéből és törzséből készítettek maguknak szépen kiformált eszközöket, hanem a hajlékony fák ágait és gallyait is hasznosították. Térségünkben a vesszőfonás legkorábbi emlékének tekinthetjük azoknak a IX-XIII. századból származó építményeknek a nyomait, melyeket a régészek Fonyód-Bélatelepen tártak fel az elmúlt évtizedekben. (HORVÁTH В., 1968. 126-127.) Az eddig feltárt középkori települések nyomai is többségében favázas, sövényfalú lakóépítmények egykori létét igazolják. (MAGYAR K., 1991. 7-28.) A török által megszállt területen kevés kőtemplom maradt épségben, ezért a XVIII. században a hívők többnyire sövényfalú templomokat emeltek, s a tetejüket szalmával, zsúppal, náddal fedték. (TÓTH E., 1940. 50.) A XIX. század közepétől a parasztság már csak gabonás pajtát épített sövényfallal, ezek közül egy szennait - az 1970-es évek közepén - áttelepítettek a község központjában létrehozott szabadtéri néprajzi gyűjteménybe. (17. ábra) A sövényfalú lakó- és gazdasági építmények készítése komoly szaktudást igényelt. A gazda már előre kiválasztotta az erdőn a talpfákhoz, oszlop- és szárfákhoz, valamint a sárgerendához szükséges tölgyfát. A vázszerkezet összeállítása után a falszerkezethez való sövénykarók egyik végét a talpfa V alakúra hasított vájatába helyezték, a másikat kb. 4 cm hosszan kihegyezték, majd a sárgerendába fúrt lyukakba illesztették. A karókat egymástól kb. 30-40 cm távolságra „állogatták le", majd a közöket sövénnyel befonták. 17. Talpas-favázas sövény falú pajta. Hosszú János telkéről (Szenna, Árpád u. 9.) telepítették át a SZSZNGY-be. 297