L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Gelencsérek, fazekasok, tálasok munkái (Knézy Judit–István Erzsébet)

edényekre specializálódtak, ezek ismerték a mércét, és az agyagdarálót is. (KNÉZY J., 1967. 9-10., 1969. 259-282.) Általában elmondható, hogy ebben a megyében nem használták a csőszt, mércét a gelencsérek, hanem szemmérték szerint dolgoztak. A mesterremek készítésénél úgy csaltak, hogy az először elkészült fazék széléhez odaérintették a karjukat, megsléterözték, és így tudták a fazékra való fedő pontos méretét megtervezni. Az agyagdarálót sem mindenki alkalmazta, agyagszelőként eke vas- vagy kaszadarabot használtak inkább. A kemencét a szabadba rakták, mint Illés Ferenc kaposvári fazekas esetében ezt látjuk (MALONYAY D., 1912. 334. p. 722. á.), a kemence kéménnyel ellátott, (29. ábra) de ismert kémény nélküli változat is. E kemencék tüzelő- és rakodótere elvált. A többség rakott a tüzelőtér fölé Somogyban kéményt. Kevesen helyezték épületbe a kemencét, azt is már csak a XX. században az agyagiparos tanfolyamok hatására. Az ecsetes technikát sokan nem alkalmazták még a jelen században sem, pedig voltak, akik Gyöngyösön, Pásztón dolgoztak segédként, mégis megmaradtak az irókánál, puslánál, tutukánál, kanálnál, tésztaszelőhöz hasonló rádlinál stb. Ecset helyett (a hedrehelyiek, kadarkútiak) szívesen húztak az ujjukkal pontokat, szirmokat, kettős 29. Illés Ferenc kaposvári fazekas edényeivel a kéményes égetőkemence előtt. Sági János felvétele, 1908. 129