L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Táj, népcsoportok története, művészeti hatások (Knézy Judit)

után birtokát arra kényszerítette, hogy tizedet fizessen a pannonhalmi apátságnak, a somogyi várakat királyi birtokká tette és egyházi központtá Somogyvár székhellyel. Később a tizedszedés jogát a veszprémi egyházmegye kapta meg. Majd hosszú viták után a pápai 1204., 1227. évi ítéletek Pannonhalmának hagyták meg a tizedszedés jogát, és a plébániák joghatóságát a veszprémi püspökség hatáskörébe utalták. (MONUMENTA... 1898-1907. 12. 33.78.) A vármegyék közül Somogy megye nyert elsőként címert 1498-ban. (5. ábra) Ebben a szőlőfürt utal e területnek a középkorban kivívott hírére a borászatban, de a szőlő a bőség motívuma is. (BEZERÉDY GY., 1996. 93-112.) Később is feltűnt népművészeti alkotásokon, de a XVIII. századi községi, mezővárosi pecséteken is gyakori. (6. ábra) A megye déli fele királynői birtokká lett és önállóan működött 1295-től, mint Segösd megye és egyházi főesperesség kb. 1395-ig. Központja Segesd vára és mezővárosa lett. A hozzátartozó udvarhelyek, (Ötvös, Udvarhely, Kovácsi, Szántó stb.) várnépek, jobbágyok sorsa ennek megfelelően alakult. (CSANKI D., é.n. 374. KANYAR J., 1989. 56.) Fontos kereskedelmi útvonalak vezettek itt keresztül, a vásártartási jogú Atádon át, Csurgón túlra is. A régészeti leletek tanulságai szerint a jómódú helységek használták ki ezt a lehetőséget. (MAGYAR K., 1991. 24-46.) Főként Segesd városa fejlődött, 1499-ben hatvan hatalmaskodó polgárát idéztettek meg. 1664-ben Evlia Cselebi már csak 300 alattvalóról emlékezett meg. A török hódoltság alatt is élvezett egyfajta önállóságot, a környező, elpusztult falvak határaiból vett örök jogon városi, kollektív tulajdont. Polgárai rangos, kéttraktusos házakban laktak, jobbágyainak már szemeskályha fűtötte a szobáját a XVII. században. Sokféle iparos működött itt még a XVII. században is: két csapó, három szűrszabó, egy szabó, varga, mészáros, kovács, aranyműves, ötvös, gölöncsér, két só fuvarozó, egy zenész, de volt még kőfaragóműhely is. (MAGYAR K., 1985. 3-76., 1989. 155-156.) A források nagymértékű pusztulása miatt keveset tudunk a megye területén élő közrendűek életéről, a régészeti leleteken kívül a birtokviták, hagyatékok, ajándékozások és a hatalmassági perek utalnak a megraboltak anyagi kultúrájának színvonalára. Jobb módban élt egy jelentős rétegük, mint a XVIII. századi utódaik, drágább importárukat is meg tudtak fizetni (edény, ruha, kályha). Hogy a nagyobb birtokok, egyházak miként hatottak szokásaikra, művészetükre arról kevés a feljegyzés. A tárgyi emlékek fennmaradása is töredékes a felsőbb körök művészetét illetően is, az 12 6. Marcali mezőváros pecsétje a XVU1-XIX. században. "