Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

hogy a csirgés-csörgés arra is ráirányítja az emberek figyelmét, aki az ilyen ruhában benne van. Magam sohasem számláltam meg e ruhám gombjait, de a családi tradíció szerint számuk éppen kilencvenkilenc volt. A szép és különös új ruha, persze, mikor egy kora délelőttön megindultunk a pápai útra, összehajtogatva feküdt kocsink hátsó bakjára szíjazott útiládában. Mikor én édesanyám mellé felültem ezúttal életemben először az igazi, nem pedig az ezúttal fel sem peckelt kis ülésre, mindenekelőtt aggodalmasan tekintettem hátra: vajon megvan-e a láda, mely gombdús, új ruhámat rejti s vajon ezt nem lopták-e ki belőle az előző este történt bepakoltatása óta? A kocsi mellett az áldott Klári néni búcsúzva fogadkozott édesanyámnak, hogy míg oda leszünk, az öt, otthon maradt gyerekre a szeme fényénél is jobban fog vigyázni. Aztán a kocsis csettentett a lovaknak és mi tovarobogtunk. Szép, derűs nyári nap volt, de már az indulás előtt is mintha valami ritka, feketés, kormos fátyol árnyékolta volna át éppen a napsütötte területeket. Útközben a különös fátyol mind sűrűbbre szövődött az árnyéktalan országút és mezőség felett. Szorongás szállt meg engem is, de úgy látszik a lovakat is, mert a kocsis visszaszólt, hogy azokat zavarja a napfogyatkozásáéi. Az édesanyám pedig figyelmeztetett rá, hogy amennyire tudok, próbáljak a napba nézni. Felnézve ámulva láttam, hogy a fénygömb egy részét valamely kisebb fekete gömbnek egy része takarja el. Az a holdnak árnyéka, monda az édesanyám. „Ez már megint háborút jelent" — szólt vissza a kocsis. Édesanyám erre nevetett s azt mondta, hogy Gyuri csacsiságot beszél. Az egész nem jelent semmi egyebet, csak azt, hogy a hold most úgy áll, hogy a földről nézve árnyéka a napra vetődik. Én belenyugodtam s attól fogva tökéletesen tisztában voltam a napfogyatkozás lényegével. Gyuri kocsis nem merészelt édesanyámmal disputálni, de feje rázásából sejtettem, hogy ő a felvilágosításba nem nyugszik bele. 77