Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Ostyepka^i^, melyet egy Comes nevű főtisztelendő úr hozott ajándékba valahonnan a Felvidékről. E vidám ebéden került szóba az is, hogy a városba egy fényképész érkezett s hogy bennünket, gyerekeket le kellene véle vétetni, mielőtt Kaposvárról elköltözünk. — Hogyan, hát mi elköltözünk innen? — Persze, mégpedig nemsokára. Pestre megyünk lakni. Édesapánknak ott nagy hivatala lesz. Igen feUzgatott ez az értesülés, de sokkal inkább örültem, mintsem búsultam rajta. Sajnáltam ugyan elhagyni a sok megszokott jót, de büszke voltam rá, hogy apámnak nagy hivatala lesz, s hogy én pesti gyerek leszek. Szerettem volna mindjárt indulni, de még addig sok mindennek kellett történnie. Először is le kellett minket vétetni. Akkoriban a műteremmel nem rendelkező vándor fényképész, mint most a mozifelvételek mesterei, bekukkant egyes házakba s maga kereste ki a neki alkalmas helyeket, amelyeken gépének három gólyalábát kiterpesztheti. Ritkán akadt olyan mogorva háztulajdonosra, aki betolakodása miatt ráuszította volna a kutyáit. Legtöbb helyen nagy mulatsága volt a háznépnek a náluk folyó fényképezés. Nálunk a világítás és a háttér nem felelt meg, s így minket az illető ugrifinc művész átrendelt a velünk ferdén szemben lévő Vajda-házba. Már nyolcan voltunk testvérek, s ennyi kis gyerek nem tud egyszerre veszteg maradni — ezért mi, négy fiak: két bátyám, egy öcsém meg én, külön képre kerültünk. Egy nyitott folyosó végében, mögöttünk falháttérrel állt, részben ült nagy bajlódással összeszerkesztett csoportunk. Mikor végre a három gólyalábas gép ránk célzott, mestere pedig meg nem moccanást és barátságos arcot parancsolt, engem elfogott a rémület, hogy mindjárt leesik a nadrágom s minden erőmet összeszedtem, hogy ez a szégyen meg ne történjék. Es most, ötven esztendő után, mikor szemem elé teszem akkor készült, életemben leg73