Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Ebben az esztendőben körülem már elejétől fogva nevezetes dolgok történtek. Ez év elején voltam életemben először színházban. Színházzá a kaposvári nagyvendéglő nagyterme volt átrögtönözve.108 A darab, melybe elvittek, ha nem csalódom, valamely „A dajka" című bohóság volt. Sem a tákolt színpad, sem az én jó szememnek igen valószínűtlen díszletek és maszkírozások, sem az én jó fülemnek igen hangos zúgás, sem a játék, sem a darab nem tettek rám hatást. Kár is gyereket korán színházba vinni. Az még nem tudja, hogy a színházi conventioi09 sok képtelenségek elfogadására is kötelezi a nézőt. Aki azokba nem tud belenyugodni, azt a színházban bosszantja a temérdek valószínűtlenség és untatja az egész. Az én első színházi estémről jóformán csak egy jelenet maradt élesen emlékemben. Az, hogy egy kéményseprő belefeküdt egy bölcsőbe s a közönség ezen az otrombaságon roppantul nevetett. Én dühös voltam érte. Érdekesebb komédiának tartottam, mikor egy tavaszi napon cifra, jelmezes kengyelfutók^o iramodtak tova a város főutcáján. Szájukba harapott csücskénél fogva mindegyikük nyaka mellett és mögött egy-egy színes keszkenő repdesett, libeg-lobogva a levegőben. A közbeszéd szerint ezek beharapott csücskébe sárga cukor volt göngyölve s a kengyelfutók annak szopogatásából merítették a kifogyhatatlan erőt viharos szaladásukkor. Magam is szerettem volna kengyelfutó lenni s körülszaladni az egész földet, melyről már tudtam, hogy gömbölyű. Úgy képzeltem, hogy az ispotály felé futnék ki a városból s a vármegyeháza felől érkezném vissza. Házunkhoz a nyár közeledtével még többen jártak, mint azelőtt. Akik már előbb is jártak, sűrűbben jöttek-mentek. Azt hiszem, különösen Somssich Pált ebben az évben láttam nálunk legtöbbször. Mindenki hangosabb, élénkebb, izgatottabb volt a szokottnál, s még akik haragosra pirultak is a zajos vitatkozások közben, végül barátságosan, békülten távoztak. Édesapám, akit mindig nagyon komolynak tartottam, 69