Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Flóra lábára kössék s őt azzal hozzám vontassák, még évekig oly dühösen tagadtam szerelmemet, mintha való igaz volna. Gyuri kocsisunkkal, akinek arcát összekarmoltam, azelőtt is, azután is a legnagyobb barátságot tartottam. Attól félek, hogy abban az időben ő volt a föld hátán az az ember, akiért a legjobban rajongtam. De csoda-e, mikor annyi érdemet szerzett rá! Ha reggel kisurrantam hozzá az istállóba, oly örömmel fogadott, oly szépen fütyült nekem, oly gyöngéden helyezett el szénával puhára vetett, lópokróccal rendesen betakart padágyára s úgy megtitulált kis úrfinak, mint senki más. S micsoda gyönyörűség volt belélegzenem ragyogóan tiszta lóistállónk szagát, melynél kedvesebb parfümöt máig sem sokat ismerek. Aztán míg Gyuri a szemem láttára, fütyülve, serényen végezte a dolgát, én szentségtörésnek tartottam volna ót nagyon érdekes munkájában nyűgösködéssel zavarni. Némán legyeztem el orromról a dongókat s hallgattam a jóízű ropogó hangokat, melyeket részben a lovak abrakolása, részben azok bőrén a Gyuri keze vonogatta vakaró okozott. S Gyuri időnként a vakarót, aprólékos művészi gonddal, kiveregette a jól kisepert sötét istállópadlóra, amelyen a kiveregetés nyomán lőporból szabályos fehér csillagok, keresztek, szívek, sőt néha a szívek közepén nagybetűk is keletkeztek. Mindig csak nagy G és nagy M — az előbbi Gyurit, az utóbbi az ő szeretőjét jelentvén, akinek Marcsa volt a neve. Gyuri arra is ajánlkozott, hogy az én betűmet, meg az én szeretőmét szintén kikopogtatja, ha ezekre megtanítom őt. Mert ő csak amazt a két betűt tudja bizonyosan. Én persze sokkal büszkébb és szemérmesebb voltam, semhogy az én nagybetűimet is lőporból kívántam volna látni az istállópadlón. Dolga végeztével Gyuri feltett engem az egyik vagy másik fényesre kefélt lónak hátára s akkor, ő is úgy mondta, én is úgy hittem, hogy olyan vagyok, mint egy kis királyfi. Gyurinak két nehéz kalandja engem is megrázott. 45