Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

zolt arcom közbotránkozással vegyes, általános derültséget keltett az egész ebédlő társaságban. En ordítottam, istentelenkedtem. Végre is édesapám összehajtogatott szalvétájával megrakott és kidobott. A hajdúéknak volt egy derék, jó kisfiúk, nálam néhány évvel idősebb, akivel én lenn a ház kertjében barátkoztam. Ez a kis barátom azonban, éppen mert nagyon jó fiúcska volt, engem egyszer valamely illetlen csínyemért beárult. Én nagyon kikaptam, de azon melegében rohantam le a kertbe bosszút állni az áruló baráton. És oly iszonyatos, kegyetlen bosszút álltam, hogy még ma is elszörnyedek magamtól: mint telhetett tőlem ilyen! A hajdú fiának egyik keze hüvelykujján éppen le volt ütve a körme. A régi, sérült köröm egy része még be volt varrosodva a sebbe; alább már sarjadt az új köröm fehéres félholdja. S én aljas dzsiu-dzsitu^^ fogással elkaptam a szegény fiú sebesült hüvelykujját s egy pillanat alatt letéptem róla a fájós, régi körmöt. Velőtrázó sikoltása s őrjöngő kínja magamhoz térített. Már a legszívesebben megöltem volna magamat rémes gonosztettem miatt. De mielőtt erre kerülhetett volna a sor, már összeszaladt a ház, ott volt magából kikelve az édesapám és rettenetesen elvert engem. Fájt, sírtam, de egy szóval sem lázongtam érte. Inkább azon csodálkoztam, hogy az édesapám nem vert egészen agyon. Kevesebbé helyeseltem egy másik, sokkal enyhébb megveretésemet, mely nemsokára ezután következett be. Azt ugyanis olyanért kaptam, amiről nem tudtam, hogy bűn. Szerelemért! Az első szerelemért, mely persze egy olyan kis állatnál, aminő egy négyéves fiúgyerek, még nem lehet ideáhsan tiszta. Hiszen az még épp oly kevéssé olvasta Schiller Ritter Toggenburgját^s, mint a kis hím kutya: honnan tudja hát, hogy tisztességes szerelmesnek elég néma epedéssel ránézni a szeretett hölgyre?... A hölgy az én esetemben Midi volt, az én újszülött öcsémnek igen kívánatos, szőke és gömbölyded, sváb, szoptatós dajkája. Senki sem tanított rá, csak a magam 31