Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

engem maga mellé egylovas kocsijának bakjára s néha a gyeplőt is az én kezembe adta. O, mialatt én hajtottam, szép postásnótákat fújt a trombitáján. Gyönyörű utazások voltak ezek! Szinte sajnáltam, hogy a postás-gebe lassú poroszkálása mellett sem tartottak soha tovább, legfeljebb két óra hoszszat. Közben Fülöp, bizonyos igen ártatlan erdő mellett, engem rendesen abban az erdőben tanyázó rablókkal ijesztgetett. A borzadás azonban a gyereknek szintén mulatság, sőt, talán a legérdekesebb. Mikor aztán már Kéthelyen túl Gomba következett s az út napsugaraktól színezett és aranyozott porfelhőjében sejteni kezdtem MarcaHt, mindannyiszor felébredt bennem életem minden első emléke, s boldog, repeső szívdobogás fogott el. S ah! mikor Fülöp megállította a kocsit a doktor bácsiék háza előtt s én a kapuhoz rohantam, s az édes, izmos Pepi néni kirohant és engem sírva-nevetve szívére ölelt — az volt a mennyország. Mikor pedig sietve, egyenesen az ebédlőbe vezetett, mintha keresztfiát igen sürgősen kellene megmentenie az éhhaláltól, s mikor láttam, hogy ott az asztal minden megérkezésem alkalmával azzal a bizonyos, nekem kiskoromtól legkedvesebb, kék-fehér abrosszal van megterítve, melyen beszőtt képül Stephenson első vasútja látható köcsögkalapos angliusokkal, és amikor ott illatozott előttem a sűrű, bivalytejes, remek kávé s mellette egy ezüst kosárkában halomban hevert a friss, ropogós S alakú kifli, a marcali péknek finom specialitása — akkor én már a hetedik mennyországban éreztem magamat. 26