Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Én szerettem ezt a kis testi vagdalózást és csatázást, de Loiza néni, túlságosan gondja lévén az egészségemre, a tornaórák után meg-meghallgatta a szívem dobogását s úgy találta, hogy az igen gyors. Megvizsgáltatott a házi orvosával is, s minthogy az, valamint Pápán mindenki, megesküdött rá, hogy Loiza néninek mindig mindenben igaza van, a tornára kimondatott, hogy az az én szívemet károsan izgatja s nekem egyszer s mindenkorra abba kellett hagynom az egyetlen mulatságos tantárgyat. Holott akkor, nyolcéves koromban, tisztán emlékszem rá. Pápán, a Bocsor-házhoz legközelebb eső sóáruló sarki bolt mérlege szerint 48 fontot^^^ nyomtam s a főtéren lévő Tscheppen-féle fiíszerkereskedésből — persze Loiza néni tudtán kívül - a fél vállamon hazavittem egy nagy süvegcukrot. A főtéren különben, egyszer a kéttornyú katoHkus nagy templom egyik tornyától a másik házsorig, a magasban egy Blondin^oo (persze ál-Blondin) járókötele volt kifeszítve, melyen a kötéltáncos hajmeresztő produkciókat végzett. Ezt nagyon megbámultam s napokig azon járt az eszem, hogy elszökném kötéltáncosnak, ha Loiza néni nem volna olyan nagyon jó és az Ella olyan nagyon kedves. Loiza néni jósága nem kényeztető volt, hanem meggyőző. Nem is foghattam volna fel s nem is viszonozhattam volna hálás szeretettel, ha bohó gyermekességem dacára nem lettem volna komoly értelmiséggel megáldva. Vidám természetemnél fogva a rendszeres életnél jobban hajoltam a gondtalan csapongásra, de mégis hamar megértettem, hogy valami szép és jó van abban a folytonos, éber, türelmes gondban, mellyel az én komoly nagynéném, kit lábbaja állandóan fekvőhelyéhez vagy tolószékéhez szögez, egy olyan kisfiút, mint én voltam, szünetlenül követ. Szemének meleg érdeklődő tekintetét mindig magamon éreztem, még ha falak és távolságok választottak is el tőle, de sohasem nyugtalanított az a félelem, hogy ez a szemmel tartás engem játékaimban s ártatlan gyermeki 131