Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

gyér írásos és tárgyi anyagát, hézagos forrásait — különösen a vidék vonatkozásaiban — e visszaemlékezés számos információval egészíti ki. Tanúi lehetünk az életforma változásainak, új szokások meghonosodásának. Elénk rajzolódik a hajdani tárgyi környezet, kibontakozik előttünk egy konzervatívan Uberális érték- és ízlésvilág. Lehetőségünk nyílik a neves família emberi kapcsolatainak, tudati, erkölcsi értékviszonyainak megismerésére. Kozma Andor gyermekszemmel láttatja ugyan az eseményeket, ám mögöttük minduntalan előbukkan a felnőtt későbbi okossága, állásfoglalása, tapasztalata, életbölcsessége. A visszaemlékezés elsődlegesen a szerző gondolkodásmódjára forrás. Kiviláglik belőle az önigazolás: származásom, neveltetésem következtében nem lehettem más, mint ami vagyok — „népnemzeti" elkötelezettségű, hagyománytisztelő, kiegyezéshű, verselő, közéleti krónikás. A népnemzeti iskola utolsó költőnemzedéke az 1920-as, 30as években az emberi életkor felső határához érkezett el. Irányzatuk jelentősége már nem terjedt ki a kor irodalmi életének befolyásolására. 1933-ban Kozma Andor munkásságát és egyéniségét a nekrológok mint a régi magyar vdág átmentett értékét méltatták. Az Akadémia saját halottjának tekintette, a főváros adományozta díszsírhelyen temették el. A megemlékezésekből szülőföldje is kivette a részét. 1934-ben marcaU szülőházát a Berzsenyi Társaság emléktáblával jelölte meg, 1939-ben Csurgón, a református gimnázium parkjában szobrot állítottak emlékének. Leghíresebb hazafias költeménye, A carthagói harangok, amelyben a költő híres rokonának, Bocsor Istvánnak állított emléket, sokáig, az iskolák államosításáig, a középiskolák kötelező memoritere maradt. 12