Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001
mert azt én még addig a magam kezével nem próbáltam. Édesapám leolvasta az orromról megszeppenésemet s benne is felébredt a kétség, vajon csakugyan tudok-e írni. Felhívott tehát, hogy írjam le próbául egy papirosra plajbásszaP^^ a nevemet. Nem akartam szégyenbe maradni s minden eszemet s ügyességemet összeszedve leírtam, ahogy tudtam. Édesapám megnézi s harsány kacajra fakad. Megmutatja az édesanyámnak, s az is nevetni kezd. A bátyáim, a néném hömpölyögnek nevettükben. En roppant zavarba jövök s nem tudom, mit hibáztam el. Végre az édesapám azt mondja: „no, mégsem jártál egy napig a siófoki zsidó iskolába, te huncfut; hiszen te visszafelé írsz, jobbról balra." És én, amint kezembe adja a papirost, melyre feHrtam a nevemet, magam is azt olvasom le arról, hogy idnaB, Bandi helyett. Mert olvasni írott betűket is helyesen tudtam már, csak az írás technikájával nem voltam még tisztában. Az ugyan csak tréfa volt, hogy a visszafelé írást mindössze egynapos zsidó iskolai kalandom okozta volna, de az tény, hogy első, saját kezű, írott betűimet jobbról balra raktam egymáshoz. Azt hiszem, erre valami testi, ős ösztön indított. Karunk és kezünk úgy van alkotva, hogy eredetileg befelé ügyesebben és könnyebben végzi mozgásait, mint kifelé. A gyermeki jobb kéz tehát bal felé készségesebb, mint jobb felé. Hiszen még ma is, ha rajzolni próbálok, mindig jobbról balra húzom a vonásokat. így sokszor feUsmerhetően rajzolom le mások bal profilját; jobbra néző profilok rajzolása nehezemre esik és sohasem sikerül. Másnapig persze, amikor már meg kellett kezdenem az iskolába járást, a szüleim s idősebb testvéreim útmutatásai szerint tűrhetően megtanultam a balról jobbra írást is. Az elemi iskola, melybe jártam a Három korona utcában^^^ volt, az épülő hpótvárosi bazilikától balra, a második háznak második, kertes udvarán. A ma is áUó, derék, háromemeletes ház tágas első udvarából háttérszerű, belső épületszárnyon, a bal sarokban, egy kapunyílás vezetett ebbe a második udvar110