Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998
középnemzedék azon reprezentánsai, akik ma már meghatározó erejű életművük jelentős részét éppen fából alkották meg. 116 A Siófoki Művelődési Ház és Dél-Balatoni Kulturális Központ a balatonbogiári kápolnatárlatok ellensúlyozására épült és 1976-tól a megye egyik legszebb kiállítóhelyeként funkcionált - az üdülőszezon idejére időzítve kiemelkedő rendezvényeit. Igazgatója, Tröszt Tibor a Művészet folyóirat főszerkesztőjével, a szintén kaposvári származású Rideg Gáborral közösen rendezte 1976-tól a Művészet a Művészetben с tárlatot, amely a folyóiratban az év folyamán megjelent műtárgyanyag egy részét állította ki három alkalommal, egészen 1978-ig. Szintén a 70-es évek második felére alakult ki a Karikatúra Kiállítás éves hagyománya, és az un. „Megyénk klasszikusai" с tárlatsorozat a múzeumi Zichy-, Kunffy-gyűjtemény és a megyei képzőművészek bemutatóival. Tröszt Tibor távozásával a 80-as évek elején a siófoki rendezvények képzőművészeti orientációja gyengült. Az évtized végére a művelődési ház amatőr bemutatókra teszi a hengsúlyt, míg a Kálmán Imre múzeum a 90-es évektől színvonalas kiállításaival a képzőművészeti élet központjává válik Siófokon. Vegyes rendeltetésű kiállítóhelyként működött a Fonyódi és Balatonföldvári Camping, továbbá a kisebb-nagyobb művelődési házak Bahtonberény, Balatonszemes, Kadarkút, Somogysárd, Tab, Balatonlelle és Toponár községekben. Rendezvényeiken általában a somogyi művészek, illetve helyi amatőrök alkotásaiból rendeztek kiállítást - gyakran élve a Megyei Művelődési Központ és a megyei Múzeum vándoranyagaival, de mindenkor a megyei tanács zsűrijének felügyelete mellett. Összefoglalásul: a kiállítások összességét időszakunkban az intézményi háttérrel rendelkező, hivatalos szervezésű (elsősorban múzeumi, és művelődési ház-béli) tárlatok határozták meg. A vizsgált időszak utolsó két évtizedére különösen a somogyi képzőművészeket népszerűsítő, viszonylag egyoldalú kiállítási szisztéma gyökeresedett meg a vidéki művelődési házakra alapozva, eredményeként a helyi képzőművészek széles körben váltak ismertté. A kiállítási rendszer alkalmas volt arra, hogy a tehetséggondozás szempontjainak eleget tegyen, de az értékorientáláshoz, nagyobb áttekintéshez kevés. A kiállítások tervezésénél az országszerte érvényre jutó 1958-as művészetpolitikai koncepció mindvégig meghatározó maradt, és különösen a régió csoportkiállításaiban nyert demonstratív értelmet. A 70-es évek első magánkezdeményezéseit, amelyek az avantgárdé új törekvéseit kívánták megismertetni a megyén belül, a hatalom elsöpörte, és a konszolidált vagy rendszersemleges, legfeljebb csak az engedélyezetten kritikus kiállítási anyagot tolerálta. A helyi művésztársadalom és a kiállítás-szervezők részéről e határok átlépésére határozott, nyílt törekvés nem is volt. Bizonyos esetekben egy-egy, országos viszonylatban szakmai tekintéllyel bíró helyi művész engedményben részesült némely kritikusabb hangvételű alkotása megítélésében (Bors István társadalomkritikus művei), de a meghatározók ez esetekben nem a helyi hatalom irányítói, hanem szűkebb szakmai-művészeti testületek voltak. Az egyéni kezdeményezések a 70-80-as évek fordulóján jutottak érvényre a Fonyódi Iskola, illetve a Rippl-Rónai Stúdió esetében: ez utóbbi esetben a legfiatalabb generációk formai-stílusbeli különállásaként, demonstratív módon lép a 80-as évek második felében a nyilvánosság elé. 71
