Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

Textilművek Kultúrotthon, a TIT és a Népbolt helyiségeiben - jobbára a munkacsoport vagy a képzőművész kör anyagából. Az 1956-os forradalom leverése után az MSZMP művelődéspolitikai irányelveit követve Somogyban is sorra születnek a kulturális élettel és a népműveléssel foglalkozó új párthatározatok.

101 A helyi hatalom korábbi évekre jellemző passzív érdektelenségét az információszerzés igénye váltja fel: vizsgálják a képzőművészek eszmei felkészültségét, a megrendezett kiállításokat. „A Kaposvárott működő munkacsoport pozitív vonása, hogy az idén közel 10 kiállítást rendezett, melyet mintegy 12 000 látogató tekintett meg. ...Kár, hogy a munkacsoport tagjai alig találják meg a mai élet témáit. Gyengén mutatják meg képeiken a társadalom átalakulásának, fejlődésének ezer mozzanatát. A megye egyes területei, főleg a falu szinte teljesen kimarad a képzőművészet hatóköréből. Például Tabon, ami járási székhely 1945 óta, egyszer sem volt kiállítás."

102 Központi feladatként jelölik meg, hogy szélesebb körben, minden járási székhelyen évenként legalább egy-egy tárlatot kell rendezni a megye képzőművészeinek munkáiból. A népművelés szempontjait hangsúlyozó, decentralizációs kiállításpolitika gyakorlata Somogyban a 60-as évektől indult nagyobb budapesti kiállítások átvételével. A Kiállítási Intézmények ajánlatait igénybe véve Takáts Gyula múzeumigazgató rendszeresen lehozta a nagy életmű-kiállításokat elsősorban a Műcsarnokból, de ^Kulturális Kapcsolatok Intézetétől, majd a fokozatosan kiépülő összekötetések révén a Nemzeti Galériából is: Domanovszky - 1960, Munkásélet - szocialista képzőművészek klasszikus és modern anyaga - 1960, Rippl-Rónai József - 1961, Duray Tibor - 1962, „Építjük, védjük szép hazánkat", az Ernst Múzeum vándorkiállítása - 1963, Mai magyar művészek - 1963, Bényi László - 1963, Fenyő A. Endre - 1964, XX. századi művészet - 1965, Nyolcak és Aktivisták - 1966, Paizs Goebel Jenő - 1966. A Kaposváron letelepedő fiatal képzőművészek és a változatosabb tárlatok mellől azonban hiányzik az elméleti szakember: a megyében nincs művészettörténész muzeológus, kiállítás-rendezésre szakosodott művészeti szakember. Hullámzó a kiállítások színvonala, és hiányzik a hosszabb távban gondolkodó koncepció - annak ellenére, hogy a megyei múzeumnak a város és megye által igényelt módon kiemelt népművelési funkciót kell betölteni. A szakemberhiány következtében rendszeresen járnak le Kaposvárra rendezni a Műcsarnok művészettörténészei, elsősorban Lánez Sándor, aki a Somogyi Néplapban követésre méltó kezdeményezésként teszi szóvá az akkoriban induló székesfehérvári kiállítások példáját, és egy Vili Tibor tárlat kapcsán meg is fogalmazza: „A somogyi közönséget nem érdekelnék hasonló színvonalas - talán néha egy kicsit rázós kiállítások?"

103 1965-től az 50-es évekhez viszonyítva a múzeum kiállításainak vegyes profilja nem változik: művészetpolitikai és helyi szempontok következtében továbbra is a demonstratív megyei csoportkiállítások képezik fő hangsúlyait. A korábbinál jóval differenciáltabb a kiállítóművészek összetétele. A Somogyban letelepedő fiatal képzőművészek kísérletező kedve az évtized közepétől díjakkal történő elismerésekben igazolódik és erősen befolyásolja a művészetről alkotott közfelfogást. {Szabados János 1966-ban a Stúdió grafikai pályázatának III. díját, 1967-ben az I. Debreceni Nyári Tárlat fődíját, Honty Márta 1967-ben RipplRónai díjas, 1968-ban a Kaposvári Városi Tanács különdíját kapja, Csiszár Elek 1963-ban, Bors István 1965-ben kapta meg a helyi fő elismerést jelentő Rippl-Rónai díjat.) Az általuk képviselt művészi nyitottság nagyban hozzájárult, hogy feltűnő számban bukkannak fel fiatal tehetségek: az 1963-tól kezdődő Őszi és Tavaszi Tárlatok nyújtják az első bemutatkozási alkalmakat Lóránt János, Csiszár Elek, ifj. Swierkiewicz Róbert, Tiszamarty Krisztián 61