Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

ján maradt, és a régióban történt megmozdulások mindvégig helyi jelentőségűnek számítottak: nem befolyásolták sem a Szövetség, sem a többi területi szervezet munkáját. A szervezetnek a Szövetség Területi Bizottságán kívül semmiféle kapcsolata nem volt az egyes szakosztályokkal, az információáramlás gyakorlatilag egyoldalú, a szervezet cselekvési szabadsága korlátozott. A területi szervezetek megalakításuktól kezdve a felépítésből adódóan csupán központi intézkedések végrehajtó szervei voltak, és a Szövetség a helyi törekvéseket is inkább bizalmatlanul kezelte, semhogy támogatással válaszolt volna. A kishatármenti kapcsolatok továbbfejlesztésével kapcsolatos elképzelések kudarca, a Generd/arí-tal kötött együttműködési megállapodás, az árusításos kiállítások szervezésének negatív fogadtatása vagy az országban egyedüli, függetlenített ügyvezető titkári státusz megszüntetése jelzik a területi szervezet és a Szövetség közti konfliktus kiéleződésének egyes mozzanatait.

56 A 80-as évek hanyatló gazdasága súlyosbítja a helyzetet. A megyék egyre kevésbé látják szükségesnek, hogy a területi szervezettel akár az addig megszokott módon együttműködjenek, és a szűkülő források következtében elsősorban a helyi művészeti ügyek válnak fontosabbá számukra. Nyilvánvaló, hogy a kulturális élet decentralizációja a képzőművészet területén nem érvényesült igazán, a Képző- és Iparművészek Szövetsége mellett a Műcsarnok és az általa patronált, kortárs képzőművészet ügyét felkaroló kiállítási intézményrendszer Budapesten megrekedt. A területi szervezet fórumain érezhető az országos művészeti életből való kirekesztődés félelme, az információhiányból fakadó elbizonytalanodás. A regionális struktúra jelentősége csökkent, és a szervezeti élet elszegényesedése, elsorvadása volt tapasztalható.

57 A 80-as évek második felére a Területi Szervezet hatásköre tovább zsugorodott: a Szövetség megújításáról szóló viták közepette az egyes megyéken belül zajló eseményekre magának a szervezetnek már semmiféle befolyása nincs. A „Fonyódi Iskola" festőcsoport (1976-1985) A Somogy Megyei Tanács fenntartásában működő Fonyód-Bélatelepi Alkotóházhoz szorosan kötődött a „Fonyódi Iskola" elnevezésű művésztársaság, amely egy laza, baráti asztaltársaságon alapuló együttes volt a 70-es évek második felében. A csoport tagjai közül néhányan eredetileg a Képzőművészeti Főiskolán, majd a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában (továbbiakban FKS) ismerték meg egymást, és a nyári alkotóházi tartózkodások során kerültek közelebbi kapcsolatba egymással. A társaság eredetileg öt festőt foglalt magába: a budapesti Bráda Tibort, Kovács Pétert, Szentgyörgyi Józsefet és Topor Andrást, illetve Leitner Sándor kaposvári festőművészt. Csoportba szerveződésük jelentősége abban állt, hogy az 50-es évek óta országos központtal szervezett, hierarchikus rendben felépülő szervezetek mellett Somogyban első ízben jött létre olyan művészegyüttes, amely önálló kezdeményezésen alapult, és tagjai nem a Szövetség, illetve területi szervezethez hasonló - kényszerűen formális - kapcsolatban álltak egymással. Valamennyien fiatal, pályakezdő művészek, akiknek közös érdeke a gyakoribb színrelépés. Közösen kialakított arculattal, Budapesten és vidéken megtervezett kiállítás sorozattal, és új anyagi források feltárásával próbálták ezt megvalósítani, amihez a 70-e évek viszonylag önállóbb tanácsi művészetpolitikájában találtak segítséget. A FKS vezetőjét, Pogány Gábor művészettörténészt baráti szálak fűzték hozzájuk. Pogány „ideológus és arculattervezőként" csapódott a társasághoz, és az FKS kivételezett támogatását volt hivatva biztosítani. Első közös kiállításuk 1976-ban a kaposvári Somogyi Képtárban került megrendezésre. Pogány Gábor a katalógus előszavában a csoport közös35