Múzeumi Tájékoztató • Régészeti különszám, 1996

DR. KÖLTŐ LÁSZLÓ: A honfoglalás kora Somogy megyében

talán 830 táján váltak függetlenné, amikor biztosan szállásaik voltak az Al-Duna mentén, és törzseik már politikai egységet (törzsszövetséget) alkottak. Az Árpád fejedelem által vezetett magyarok és a hozzájuk csatlakozott katonai segédnépek 895-900 között foglalták el a Kárpát-medencét. A honfoglalás első szakaszában a Duna-Garam vonaláig nyomultak, elsősorban a sík területeket szállták meg, víz mellé, folyóvölgyekbe, mocsarak által védett területekre telepedtek. A Dunántúl birtokbavétele szövetségesük, Arnulf császár halála után, 900-ban ment végbe. Megyénk területét a feltételezések szerint kezdetben Bogát, majd Bulcsú uralja, Fajsz fejedelem a X. század közepén alakíthatta ki egyik központját a ma is nevét viselő Somogyfajsz környékén, ahol a fejedelmi udvar és a katonai kíséret számára állíthattak elő bucakemencékben vasat az 1988-ban megtalált kohótelepen. Ugyancsak a korszak fontos helye lehetett a Somogyvámos mellett felfedezett hasonló korú kohótelep is. A megye területén még több helyen azonosított vasművességgel kapcsolatos lelőhely az itt lakóknak a nyugati hadjáratokban, majd az uralkodó hadseregének ellátásában betöltött fontos szerepére utalhat. A klasszikus honfoglalás kori (a középréteg sírjait rejtő) temetkezések a legutóbbi időkben, főleg a Balaton partján, illetve attól nem messze kerültek elő (Vörs, Fonyód, Balatonlelle, Balatonszemes). Elképzelhető, hogy az augsburgi vereség (Bulcsú harka halála), s talán Fajsz ezzel együtt járó bukása (hatalomvesztése) után kerül a Balaton déli partján elterülő földek és népek fölötti uralom Koppány családjának a kezébe, s ekkor alakítja ki a később megyeközpontként szereplő somogyvári erősséget Koppány dux. Biztosan használják ebben az időben a vörsi temetőt, amelyik eddig az egyetlen olyan teljesen feltárt lelőhely, ahol folyamatos temetkezést figyelhetünk meg az avar kor utolsó szakaszától egészen az államalapítás időszakáig. Vörstől nyugatra, a Papkert nevű határrészen 1983-94 között folytak kutatások a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság támogatásával a Kis-Balaton leletmentő program keretében. Itt két, egymástól 800 méterre levő, egykor vizenyős területtel elválasztott dombon található az a kora középkori település és a kiállításon bemutatott temető, melynek leletanyaga segítséget adhat a dunántúli késő avar kori népesség IX-X. századi életének, és a honfoglaló magyarsággal való asszimilációjának vizsgálatához. 6