Múzeumi Tájékoztató • Régészeti különszám, 1996

DR. HONTI SZILVIA: Leletmentő ásatások a tervezett M7-es autópálya nyomvonalán

Néhány száz évvel korábban a későbronzkori urnamezős kultúra népe is nagy telepet létesített ezen a helyen, ebből a korból méhkasalakú tárológöd­rök kerültek elő, némelyikben összetörve megtaláltuk a gabonatároló hom­bárt is. Ennek a korszaknak a legszebb leletei a bronz tűk, egy bronz bo­rotva, egy poncolt díszü fibula. A terület legkorábbi lakói rézkori népek voltak, ezeknek azonban már sokszor csak a későbbi megtelepülök által félbevágott földbeásott telepeit és a települési hulladékkal betöltődött vermeit, föídkitermelő gödreit tárhat­tuk fel. Szerencsére a lelőhely nyugati, ritkábban lakott, mélyebb részén létesítette kisebb urnatemetőjét a már Ordacsehiben megismert kostoláci kultúra, így jellegzetes, beszurkált mintával díszített edényei jó állapotban kerültek elő. Ezeket a sírokat dr. Bondár Mária dolgozta fel, tanulmánya a Somogyi Múzeumok Közleményeinek 11. kötetében jelenik meg. Ezen az ásatáson volt először lehetőségünk arra, hogy madártávlatból tekintsük meg a feltárt területet: 1994. őszén motoros sárkányrepülővel ké­szítettünk felvételeket az ásatásokról. 1995-ben René Gouguay légi felvé­teleket készített a tervezett autópálya nyomvonal mintegy 30 km-es szaka­szán, ezzel új lelőhelyek azonosítása válik lehetségessé. Ordacsehi-Major-i ásatás légifelvétele (Fotó: dr. Honti Szilvia) 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom