Múzeumi tájékoztató 100 éves a mozi, 1996

notechnikai és filmtörténeti anyag a Somogy megyei múzeum újkortörténeti gyűjteményébe került. A múzeum szakembereire ezzel nem kis feladat hárult. Nem elegendő a dokumentumok, műtárgyak lajstromozása, azaz annak tisztázása, hogy mi mindennel rendelkezünk, hanem ezt követően gondoskodni kell a gyűjtemény feldolgozásáról is. Ennek menete a következő: a gyűjteményt verifikálni (meghatározni), szaknyilvántartásba venni, kutathatóvá tenni, majd publikálni kell. Mivel rendelkezünk? A gyűjtemény nagyjából százezer darabos filmfotót, húszezer moziplakátot, több tízezer filmgyártásra és filmművészetre vonatkozó dokumentumot, szakkönyvtárat s nem utolsó sorban mozigépeket tartalmaz. Hol tartunk a feldolgozásban? Gyűjteményünk főszereplői kétségkívül a mozigépek. Van köztük a mozizás hőskorából származó vetítő és felvevő készülék is. íme a sokat mondó márkanevek: Pathé, Gaumont és a Zeiss. A technikai eszközök meghatározásában a Magyar Filmintézet munkatársa, Szabó Antal nyugalmazott mérnök volt segítségünkre s ezt a szaknyilvántartás követte. A moziplakátanyag zömmel az utóbbi 35 év terméke. Ennél korábbiakhoz ritkaságuknál fogva mi magunk is csak lézer-xerox másolatok révén jutottunk. Hogy csak a nevezetesebbeket említsük ezek közül: ilyen például a „Tarzan, a dzsungel fia" - Johnny Weismüllerrel, „Bizsu" - Marlene Dietrichhel, „Halálos tavasz" - Karády Katalinnal stb. A plakát önmagában komplex jelenség. Vizsgálatára éppen ezért számos jól megragadható szempont kínálkozik. Mindenek előtt reklámeszköz és információhordozó. Ha igazán hatásos akar lenni, akkor művészi termékként lép elénk, következésképp esztétikai szempontból is vizsgálandó. Kifejeződik benne egy korszak ízlése, kordokumentumot vélünk benne felfedezni. Figyelemre méltó továbbá mint nyomdai termék, amely kapcsán a plakátot előállító szakemberek igényességéről, ízléséről s a technika színvonaláról lehet ítéleteket alkotni. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a plakát végső hatását az utcán nyeri el. Hozzá tartozik a hirdetőoszlop, a tűzfal, a transzparens éppúgy, mint a plakátragasztó ténykedése, az utca forgataga, az előtte bámészkodó ember... A jelenség középpontjában ott áll a plakáttervező hol névtelenül, hol szignójával, hol aláírásával. A plakátok feldolgozásának egyik lehetséges módjára Takács Éva adott példát, amikor közreadta jegyzékét a megyei múzeumban található magyar filmplakátokról.

2 8