Évezredek üzenete a láp világából, 1996
98 Horváth László - Müller Róbert - Németh Péter Gergely Keszthely-kultúra (Müller Róbert) A Keszthely-kultúra elnevezés a múlt század vége óta közismert régészeti fogalom, amelynek jelentése azonban sokat változott. Lipp Vilmos a keszthelyi gimnázium amatőr régész igazgatója 1879 és 1886 között Keszthelyen és környékén mintegy 3770 sírt tárt fel. A temetők anyaga szoros kapcsolatot mutatott egymással. Főként a német kutatás kezdeményezte az elnevezést, és különböző ethnikumokkal hozták kapcsolatba. Alföldi András tisztázta egyértelműen, hogy a temetők griffes-indás veretekkel jellemezhető leletanyaga az avarokhoz köthető. A Keszthely környéki anyag azonban tartalmaz olyan leleteket, amelyek a Kárpát-medence más területein egyáltalán nem, és olyanokat amelyek a Dunántúlon csak szórványosan találhatók meg. Utóbb ezt a kosárkás függőkkel, korongfibulákkal, stílustűkkel és kígyófejes karperecekkel jellemezhető tárgykört illették a Keszthely-kultúra elnevezéssel. Ezeknek az ékszereknek egy része - amely a 6. század második felére és a 7. század elejére keltezhető - azonban nem keszthelyi specialitás, hisz Dalmáciától Észak-Itálián és Dél-Németországon át a híres Saint Denis-i Arnegunda sírig széles körben ismert. Véleményünk szerint a Keszthely-kultúrába csak azokat a 7-8. századi leleteket sorolhatjuk, amelyek egyértelműen levezethetők a korábbi anyagból, és valóban csak környékünkön egy nem egészen 30 km átmérőjű körben 13 temetőből ismertek. A fenékpusztai erődben és környékén tehát a 6. században a langobard megszállást követően is tovább élt a késő antik népesség, nyilvánvalóan adót fizetve a megszállóknak. A központ az erőd volt, amelynek lakossága éppúgy mint a környező települések, - inkább a langobardok elvonulása után mint előbb - újabb népelemekkel egészültek ki. Korábban a kutatás úgy vélte, hogy a fenékpusztai leletanyag kizárólag a továbbélő késő antik népességhez köthető. Az 568 utáni ékszereknek azonban nincsenek meg helyben az előzményei, és az 568 előtti temetkezések szegénységével éles ellentétben van a későbbi gazdagság. A bazilikát három apszisossá építették át, melynek analógiáit a Balkánról és Észak-Itáliából is ismerjük, majd oldalkápolnával egészítették ki, és a vezetőket ide temették. Sírjaik többségét 630 körül a bazilika felégetése előtt kirabolták, így csak néhány lelet maradt meg: a legszebbek egy maszkformában áttört ezüst szíj vég - amelyhez hasonlókat a 6. század végi északitáliai langobard temetőkből ismerünk - ill. egy lábbeli szíjazatához tartozó aranyozott ezüst szíjvég és csat. A vezetőréteg családtagjainak rabolatlan sírjai a közelben, a horreum mellett kerültek elő 1959-ben. A sírok egy része roppant gazdag volt. A kosárkás függők több változata került elő, minden esetben aranyból. Ez ugyanúgy, késő antik, internacionális, ethnikumhoz nem köthető anyag, mint a stílustű, amely aranyozott bronzból is előfordul. Kiemelkedő darab az a példány, amelynek szárát aranylemez borítja, filigrándróttal, igazgyönggyel díszítették és rávésték tulajdonosának nevét: BONOSA. A bevezetőben említettük a korongfibulákat. Három ezüstből készült darab díszes keretben ókeresztény jelenetet ábrázol: az egyiken egy lovas szent, minden bizonnyal Szent György, a másikon Krisztus feltámadása, vagy a hitetlen Tamás, a harmadikon kis dombon álló kereszt két oldalán álló angyal, a kereszten Krisztus mellkép látható. A legértékesebb korongfibula szegélye aranylemez, amit két sorban gyöngyök és gránátkövek kereteznek, közepén pedig egy finoman csiszolt hegyikristály alá egy bizánci érem aranylemez lenyomatát tették. Ide sorolható az az áttört arany függőpár is, amelynek félhold alakú alsó részén két madár (galamb?) között stilizált életfát ábrázoltak. A jellegzetes langobard fibulák készülhettek részben 568 előtt hisz az egyik S-fibula pontos párhuzamát a vörsi temetőből is ismerjük - részben Itáliában, mint az aranyozott ezüst sas-fibula. Az avar-bizánci kultúrkörbe sorolhatók a Fönlak-típusú ezüst övgarnitúrák, a fogazott állatstílusban díszített ezüst csat és a szemesgyöngyök. Az erődben lakó köznép temetője a déli erődfal előtt volt, az erődkapu és a délnyugati saroktorony között, korábbi és 9. századi sírokkal együtt. A 7. századi támadás előtt a fej fákat kihúzták, így ezek is elkerülték a rablást. A leletanyag tulajdonképpen ugyanaz, mint az eddig bemutatott temetőké, csak arany és ezüst helyett itt ezüstből és bronzból készültek a viseleti tárgyak. A temető korai szakaszát a múlt században tárták fel, ahol pl. a horreumi Szent Györgyös korongfibula pontos mása is előkerült. Itt is találtak Martinovka-típusú övgarnitúrát. Az 1960-as években feltárt temetőrészből olyan nagygombos övgarnitúra ismert, amely az Észak-itáliai, keletalpi késő antik népesség körében alakulhatott ki. De előkerültek a továbbélő késő antik népesség kedvelt ékszerei, a poliéder végű függők is, amelyekről feltételezi a kutatás, hogy helyben készültek. A kosárkás függők egy része már természetesen nem egyedi ötvösmunka, hanem öntéssel sokszorosított bronz tömegtermék. A fenékpusztai köznépi temetővel egyező leletek kerültek elő a Keszthely-dobogói temetőből (4.1h.) is, tehát a két temetőt azonos időben nyitották meg. Az avar kultúrába sorolható leletek kétségtelen megléte ellenére sem számolhatunk az avar etnikum tényleges jelenlétével ezekben a temetőkben. Az ide temetkezők eredetéről folytatott vita még nem lezárt. Az bizonyos, hogy ennek a népességnek egyik alkotóeleme az autochton, késő antik lakosság, akikhez talán germán töredékek is csatlakozhattak, amikor a langobardok elvonultak. Ez