Évezredek üzenete a láp világából, 1996

22 Bànffy Eszter - Bondár Mária - M. Virág Zsuzsanna (Höckmann 1975). Ha pedig e körárkok valamiféle akropolis, vagyis fellegvár szerepét töltötték volna be, annak szükségképpen több épületekben, gödrökben és leletekben megnyilvánuló régészeti nyoma maradna. A közép-európai körárkok ősrégészeti mértékkel igen rövid idő, kb. 150 év alatt terjedtek el és hamarosan az eredeti magterülettől délre is megtalálhatóak. A lengyeli kultúra fiatalabb szakaszában és az azzal egykorú, valamint még későbbi rézkori művelődésekben pedig előfordult, hogy az egykori körárok formája már árok nélkül, de hasonló alakú paliszád, cölöp- vagy deszkapalánksorként él tovább. Mindez azt mutatja, hogy alapvető gazdasági, vagy a növekvő társadalmi tagolódás által életre hívott igény keresendő a rendszerek hátterében. Petrasch a gazdasági értelmezést azért nem tartja valószínűnek, mert a körárkok nem gyakran esnek egybe fontosabb nyersanyagkitermelő központokkal, sőt több fontos gazdasági centrumot ismerünk e korszakból, ahol nem volt a telep mellett körárok (Petrasch 1990, 518.o.). Feltehetjük, hogy esetleg társadalmi események, pl. közösségi gyűlések helyszínéül szolgáltak ezek a körülA Balaton-Lasinja-kultúrát kialakító népcsoportok, feltehetőleg a Balkán északi és középső vidékéről vándoroltak a Dunántúlra. A főként a Vinĉa-Ploĉnik- és a korai SalcuDa-kultúra elemeit hordozó új népcsoportok betelepülése véget vetett a helyi fejlődésnek (Kr.e.3000 körül). Az ismeretlen létszámú bevándorló népesség, a későlengyeli etnikummal valószínűleg ötvöződve, már a balkáni jellegű anyagi kultúrát juttatta érvényre. A Balaton-Lasinja-kultúra kerámiaművességének jellegzetességeit, bizonyos lengyeli hagyományok továbbélése mellett, már alapvetően új vonások határozzák meg. Az egyfülű korsók, a bikónikus edények új változatai, a besimított kannelurákból álló díszítés, a fekete grafitos kerámia és az edényfényezés technikájának megjelenése az új kultúra sajátja, mely nem tekinthető a helyi fejlődés eredményének. A helyi eredetű, egyrétegű települési mód folyamatossága ellenére, alapvető változások mutatkoznak a települések jellegében is. A dunántúli őskorban példátlan módon, a Balaton-Lasinja-kultúra, a legváltozatosabb földrajzi körülményekhez alkalmazkodva, igen sűrű település hálózatot hozott létre. A Kis-Balaton vidékén elsősorban a közvetlen vízpartokat, szigeteket szállták meg, de felhúzódtak az ártérből kiemelkedő dombhátak kerített üres térségek. Ezek jellegéről azonban régészeti eszközökkel - és írásos források híján - semmit sem lehet mondani, és ugyanígy csak közvetett jelek utalnak arra, hogy e feltételezett közösségi megmozdulásoknak köze lehetett a vallási élethez is. Nem a településen folyó, elsődleges értelemben vett szakrális eseményekhez, hiszen azok elsősorban az új kőkori lakóházak belsejében, a tűzhely körül vagy egy kultikus tárgyak számára fenntartott sarokban zajlottak (Bánffy 1990, 209-216.o.), hanem közösségi alkalmakra gondolunk itt, mint amilyen például egy évszakhoz vagy mezőgazdasági művelethez kötődő ünnep, vezetők választása vagy éppenséggel a felnőttkor küszöbére érkezettek beavatása (Bánffy 1990, 205-208.o.). Ilyen értelemben megkockáztathatjuk, hogy e körárkoknak talán köze lehet a végső soron rokon délkelet-európai műveltségekben emelt közösségi épületekhez (melyeket helytelenül szentélynek is neveznek), és ilyen módon egy közös újkőkori szellemitársadalmi igény, illetve szokás kétféle megnyilvánulásáról is szó lehet. lejtőire is. A településmódban mutatkozó sokrétűség mögött gazdasági, társadalmi és történeti tényezők húzódhattak meg, melyek ma még nem ismertek. Az egyik tényező talán az állattartás és a földművelés vidékenkénti különbözősége lehetett. A települések általában kisméretűek, intenzitásuk eltérő. Szerkezetük, a gazdaság többre tegűségének megfelelően többféle lehetett. A Balaton-Lasinj a-kultúra egyik legnagyobb mértékben átkutatott telepe a Kis-Balaton térségéből ismert (Zalavár-Basasziget, 77.lh.) Itt a masszív konstrukciójú, többször megújított házak, tartósabb megtelepülésre engednek következtetni. A minimális állatcsontanyag alapján, a telep életében, a földművelés mellett, az állattartás csökkentebb jelentőségére gondolhatunk. A földművelés szerepét az őrlőkövek jelentős mennyisége mellett, a tárolóedények és vermek használata is hangsúlyozza. A basaszigeti telep a kultúra egyik település típusát képviselheti, jellegzetességeit jelenleg még nem általánosíthatjuk a kultúra egészére. A Balaton-Lasinja-kultúra házait első ízben, ugyancsak a Kis-Balaton vidékén ismerhettük meg. Ezek nagyméretű, különféle alaprajzú^ gerendaszerkezetes épületek voltak. (Keszthely-Fenékpuszta, Vízügyi lakótelep, 164.1h.; Zalavár-Basasziget, 77.1h.). A basaszigeti Középső rézkor (M.Virág Zsuzsanna) A BÁLA TON-LASINJA-KUL TÚRA