Évezredek üzenete a láp világából, 1996

Kelet és Nyugat határán 125 nak itteni, akár egész alsó-Pannoniai birtokainak örökö­seként tiszteljük. Valószínűleg Oriens urai, Karlmann, majd Arnulf - esetleg helyi megbízottakon keresztül ­maguk irányították Mosaburgot. Csak a század végéről ismerünk név szerint is egy mosaburgi helytartót: Bras­lav duxot, a szlavóniai szlávok fejedelmét. A 840-es évek elejétől az Alsó-Zalavölgy-Kis-Bala­ton vidéke ténylegesen is bekapcsolódott a keleti frank birodalom gazdasági-kulturális vérkeringésébe. Pribina és Kocel birtoktestének s központjának, Mosaburg/Zala­várnak a működése semmiben sem különbözött a biroda­lom belsejében fekvő grófságokétól, a családi kapcsola­tok, a birtokügyek, az egyházi élettel kapcsolatos tenni­valók révén - azokhoz hasonlóan - ezer szállal kötődtek a keleti frank birodalom világi és egyházi központjaihoz, Regensburghoz és Salzburghoz. A régészeti hagyaték jellemzői Amikor Pribina beneficiumként megkapta Alsó-Pan­noniának a Zala folyó körüli részét, a mai Zalavár-Vár­szigeten kezdte meg közigazgatási-uralmi központjának kiépítését. A sziget szélén körben egy kő-fa szerkezetű, gerenda vázas sánc épült, amit később többször megújí­tottak. Ezen belül a sziget északnyugati felét még egy paliszádfalas belső erődítés választotta el a többi terül et­től, mely talán Pribina és Kocel lakhelyét, udvarházát kerítette. A Várszigeten épült templomok közül a sziget déli széléhez közel állt egy félköríves szentélyzáródású, há­romhajós bazilika. Alaprajzát mára már csak egy Giulio Turco által a 16. században készített metszet őrizte meg, mivel a múlt században a templom köveit az alapokig kitermelték, s a helyén nyitott homokbányával még az esetleg rekonstruálható maradványokat is megsemmisí­tették. A templom körüli többrétegű temető sírjai azon­ban megmaradtak, s egy részüket fel is tárták. A 9.-11. századig használt temető legalsó rétegében nagyméretű, ácsolt fakoporsókban eltemetett halottak feküdtek, a ke­resztény vallás előírásainak megfelelően többnyire vise­leti és használati tárgyak, azaz régészeti mellékletek nél­kül. Csak néhány sírból került elő rövid harci kés (scramasax) vagy csatos szíjfelerősítésű, madár alakú szíj véges sarkantyú ill. aranyozott ezüstből készített két­oldalas szőlőfürtös vagy filigrándróttal és granulátu­mokkal más módon díszített fülkarikák, gyűrűk és több­tagú rúd-, fújt üveg- és szemes millefiori gyöngyökből álló nyakláncok. Ezek a tárgyak a 9. század közepétől a század végéig keltezik a legkorábbi temetkezések réte­gét. Igen valószínű, hogy ez volt a városban (infra muni­men) az Isten szent anyjának, Máriának a tiszteletére 850-ben Liupram salzburgi érsektől felszentelt templom. Az utóbbi évek feltárásai révén tisztázódott, hogy a sziget közepe táján, a paliszádfallal elkerített területen belül (?) egy másik, még hatalmasabb háromhajós, nagy­méretű előcsarnokos és ún. szentélykörüljárós templom állt. A templom körül ugyancsak többrétegű temető sírjai kerültek elő, közöttük több kővel, téglával gondosan kö­rülrakott sír. A legkorábbi sírok ékszerei a fentebbi templom körül találtakkal azonos típusúak voltak. A szentélykörüljáró téglapadlója alatt Krisztus, szentek és angyalok ábrájával ill. feliratok betűivel díszített festett üvegablaktöredékeket találtak, melyek valószínűleg az első építési fázis emlékei. Nagyon valószínű, hogy ez az épület azonos azzal a városban (infra civitatem) épített templommal, melyhez Liupram érsek személyesen kül­dött mesterembereket, s melyben szent Adorján vértanú földi maradványai pihentek. A Várszigettől északkeletre fekvő Récéskút szigeten egy további háromhajós kőbazilika alapfalaira bukkan­tak, melynek szentélyei kívül egyenesen, belül félköríve­sen záródtak. A templom körül szintén találtak sírokat, de ezekben igen szegényesek voltak a mellékletek, kel­tezésre alig alkalmasak. A templom körül és részben a hajókban is nagyméretű cölöplyukakra leltek, melyekből egy korábbi fa és egy kő-fa szerkezetű templomot re­konstruáltak. A rétegviszonyok elemzése alapján való­színűbb azonban, hogy ezek a cölöpök all. század ele­jén végzett renoválás állványzatának maradványai. A templom minden bizonnyal a Pribina városában (in eadem civitaté) harmadikként megnevezett, Keresztelő Szt. János tiszteletére szentelt templommal azonosítható. A Várszigettől délnyugatra Zalaszabar-Borjúállás szi­geten egy talán már kötött telkes, szabályosan ismétlődő földfelszíni házakból és fabéléses kutakból álló, utcás, nyílt telep épült, a telep szélén kovácsműhellyel. Ezt hamarosan (talán már Kocel idejében) részben elbontot­ták; a sziget legmagasabb részén egy paliszádfallal kö­rülvett udvarházat és fatemplomot építettek (mely talán az Adalwin érsek által Wittimar birtokán Szt. István első vértanú tiszteletére felszentelt épülettel azonos), a templom körül pedig mintegy 800 sírós nagy temető lé­tesült (a lelőhelyről részletesen ld. külön a Müller R. tollából származó tanulmányt). Jelentősebb település és temető került elő még Zala­vár-Várszigettől északra Zalavár-Kövecses és Zalavár­Rezes szigeteken, továbbá attól délre Zalaszabar-Dezső szigeten és Garabonc-Ófalu szigeten. Ezek a temetők azonban, együtt a Zala mocsaras árterének partjainál feltártakkal, mint Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta, Zalaszabar-Kisesztergály, vagy a még távolabbiakkal, mint Keszthely-Fenékpuszta, Balatonszentgyörgy és Vörs-Papkert „B" temető stb. már a temetkezések egy másik típusába sorolhatók: nem templom mellett, hanem pogány rítusokat is megengedő módon - néha ún. po­gány szent ligetekben - létesítették őket. A sírok Ny-K tájolásúak, kisebb-nagyobb (családi) csoportokat alkottak a temetőn belül. Szinte általános szokás a túlvilági útra adott étel- és italmelléklet: előbbi

Next

/
Oldalképek
Tartalom