Évezredek üzenete a láp világából, 1996
Kelet és Nyugat határán 125 nak itteni, akár egész alsó-Pannoniai birtokainak örököseként tiszteljük. Valószínűleg Oriens urai, Karlmann, majd Arnulf - esetleg helyi megbízottakon keresztül maguk irányították Mosaburgot. Csak a század végéről ismerünk név szerint is egy mosaburgi helytartót: Braslav duxot, a szlavóniai szlávok fejedelmét. A 840-es évek elejétől az Alsó-Zalavölgy-Kis-Balaton vidéke ténylegesen is bekapcsolódott a keleti frank birodalom gazdasági-kulturális vérkeringésébe. Pribina és Kocel birtoktestének s központjának, Mosaburg/Zalavárnak a működése semmiben sem különbözött a birodalom belsejében fekvő grófságokétól, a családi kapcsolatok, a birtokügyek, az egyházi élettel kapcsolatos tennivalók révén - azokhoz hasonlóan - ezer szállal kötődtek a keleti frank birodalom világi és egyházi központjaihoz, Regensburghoz és Salzburghoz. A régészeti hagyaték jellemzői Amikor Pribina beneficiumként megkapta Alsó-Pannoniának a Zala folyó körüli részét, a mai Zalavár-Várszigeten kezdte meg közigazgatási-uralmi központjának kiépítését. A sziget szélén körben egy kő-fa szerkezetű, gerenda vázas sánc épült, amit később többször megújítottak. Ezen belül a sziget északnyugati felét még egy paliszádfalas belső erődítés választotta el a többi terül ettől, mely talán Pribina és Kocel lakhelyét, udvarházát kerítette. A Várszigeten épült templomok közül a sziget déli széléhez közel állt egy félköríves szentélyzáródású, háromhajós bazilika. Alaprajzát mára már csak egy Giulio Turco által a 16. században készített metszet őrizte meg, mivel a múlt században a templom köveit az alapokig kitermelték, s a helyén nyitott homokbányával még az esetleg rekonstruálható maradványokat is megsemmisítették. A templom körüli többrétegű temető sírjai azonban megmaradtak, s egy részüket fel is tárták. A 9.-11. századig használt temető legalsó rétegében nagyméretű, ácsolt fakoporsókban eltemetett halottak feküdtek, a keresztény vallás előírásainak megfelelően többnyire viseleti és használati tárgyak, azaz régészeti mellékletek nélkül. Csak néhány sírból került elő rövid harci kés (scramasax) vagy csatos szíjfelerősítésű, madár alakú szíj véges sarkantyú ill. aranyozott ezüstből készített kétoldalas szőlőfürtös vagy filigrándróttal és granulátumokkal más módon díszített fülkarikák, gyűrűk és többtagú rúd-, fújt üveg- és szemes millefiori gyöngyökből álló nyakláncok. Ezek a tárgyak a 9. század közepétől a század végéig keltezik a legkorábbi temetkezések rétegét. Igen valószínű, hogy ez volt a városban (infra munimen) az Isten szent anyjának, Máriának a tiszteletére 850-ben Liupram salzburgi érsektől felszentelt templom. Az utóbbi évek feltárásai révén tisztázódott, hogy a sziget közepe táján, a paliszádfallal elkerített területen belül (?) egy másik, még hatalmasabb háromhajós, nagyméretű előcsarnokos és ún. szentélykörüljárós templom állt. A templom körül ugyancsak többrétegű temető sírjai kerültek elő, közöttük több kővel, téglával gondosan körülrakott sír. A legkorábbi sírok ékszerei a fentebbi templom körül találtakkal azonos típusúak voltak. A szentélykörüljáró téglapadlója alatt Krisztus, szentek és angyalok ábrájával ill. feliratok betűivel díszített festett üvegablaktöredékeket találtak, melyek valószínűleg az első építési fázis emlékei. Nagyon valószínű, hogy ez az épület azonos azzal a városban (infra civitatem) épített templommal, melyhez Liupram érsek személyesen küldött mesterembereket, s melyben szent Adorján vértanú földi maradványai pihentek. A Várszigettől északkeletre fekvő Récéskút szigeten egy további háromhajós kőbazilika alapfalaira bukkantak, melynek szentélyei kívül egyenesen, belül félkörívesen záródtak. A templom körül szintén találtak sírokat, de ezekben igen szegényesek voltak a mellékletek, keltezésre alig alkalmasak. A templom körül és részben a hajókban is nagyméretű cölöplyukakra leltek, melyekből egy korábbi fa és egy kő-fa szerkezetű templomot rekonstruáltak. A rétegviszonyok elemzése alapján valószínűbb azonban, hogy ezek a cölöpök all. század elején végzett renoválás állványzatának maradványai. A templom minden bizonnyal a Pribina városában (in eadem civitaté) harmadikként megnevezett, Keresztelő Szt. János tiszteletére szentelt templommal azonosítható. A Várszigettől délnyugatra Zalaszabar-Borjúállás szigeten egy talán már kötött telkes, szabályosan ismétlődő földfelszíni házakból és fabéléses kutakból álló, utcás, nyílt telep épült, a telep szélén kovácsműhellyel. Ezt hamarosan (talán már Kocel idejében) részben elbontották; a sziget legmagasabb részén egy paliszádfallal körülvett udvarházat és fatemplomot építettek (mely talán az Adalwin érsek által Wittimar birtokán Szt. István első vértanú tiszteletére felszentelt épülettel azonos), a templom körül pedig mintegy 800 sírós nagy temető létesült (a lelőhelyről részletesen ld. külön a Müller R. tollából származó tanulmányt). Jelentősebb település és temető került elő még Zalavár-Várszigettől északra Zalavár-Kövecses és ZalavárRezes szigeteken, továbbá attól délre Zalaszabar-Dezső szigeten és Garabonc-Ófalu szigeten. Ezek a temetők azonban, együtt a Zala mocsaras árterének partjainál feltártakkal, mint Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta, Zalaszabar-Kisesztergály, vagy a még távolabbiakkal, mint Keszthely-Fenékpuszta, Balatonszentgyörgy és Vörs-Papkert „B" temető stb. már a temetkezések egy másik típusába sorolhatók: nem templom mellett, hanem pogány rítusokat is megengedő módon - néha ún. pogány szent ligetekben - létesítették őket. A sírok Ny-K tájolásúak, kisebb-nagyobb (családi) csoportokat alkottak a temetőn belül. Szinte általános szokás a túlvilági útra adott étel- és italmelléklet: előbbi