Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

rította e stílust. A felületi színkitöltés rafinériájával gátat szabott az indulati festészet útjának. Létrehozott egy új, kétdimenziós eljárást, amellyel arra készült, hogy kiindulási alapul szolgálhat az építészettel összefüggő feladatok, falak, mozaikok dekorálásához. A Tavaszi munkák című képe jelenti a magyar festészetben azt a hevületet, amelyet Rippl-Rónai az öntudattal megfogalmazott önértékelésében Van Gogh mellé állított. A Festő a modellekkel című kép Kaposvár Róma-villabéli egzotikumát versenyezteti meg Gauguin Tahitiban festett édeni világával. Bernáth Mária e témát elemző tanulmányában feltett kérdésére egyúttal így válaszol: ... vajon harmadik markáns periódusa, a "kukoricás képek" is megvalósítják-e az eddig mindig megnyilvánuló stílusakaratot... — hogy a magyar művészet fejlődéstendenciái igényelték-e, amit Rippl-Rónai e stíluskorszakában közvetített és hogy sikerült-e neki most is, mint előző periódusaiban a francia stílus magyar közegbe ágyazása — válaszom tagadó. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy ennek a ténynek a megállapításával egyben minősítsek is: kétségtelen, hogy a leglátványosabb, a legmodernebbeknek tűnő, legdiadalmasabb korszakának vagyunk most tanúi. Különös paradoxon ez: most a legmodernebb és mégis a legelkésettebb. Mindez nem értékítélet: pöttyös képei esztétikai biztonságukkal megőrzik kitüntetett helyüket a — sok eszmei és stiláris gondtól gyötört — korszak tükrében... Rippl-Rónai tíz évig dolgozott a kukoricás stílusban. A magyar iparművészet és freskófestészet sokat veszített azzal, hogy nem élt a művész dekoráló hajlamával. Apologizáló, virágesős stílusával megfestette önmagát, amint a kertjében pózoló aktmodellekről hatalmas méretű, feltámasztott vásznakon paradicsomi idillt készül költeni. Ezek a nagy aktos képek vagy nem készültek el sohasem, vagy Róth Miksa üvegablak-készítő műhelyében kallódtak el. A szülőváros sem halmozta el megrendelésekkel azt a fiát, akinek művészettörténeti világhírnevet köszönhetett. 1918-ban végre megbízták Makkfalvay Géza főispán díszmagyaros arcképének megfestésével. Az eredmény Móricz Úri wwn-jából dölyfösen kitekintő, elhízott nagyúr lett. A csöppet sem hízelgő képet sohasem akasztották falra a megyeházán. Az utolsó trónoló kukoricás képében Bányai Zorka fekete ruhában címmel saját megkísértettségének állított emléket. Ezután olajképet soha már, csak pasztellképeket festett. A közmegrendelések híján csalódott művész nem lett igazi vezéregyénisége a fiatal művészeknek sem. Nyugat-Európa és Magyarország között már egy más generáció veri a hidat. Rippl-Rónai a fájó illúzióvesztés elől a nyíltan nem vállalt szerelembe menekül. Az Ady-féle ifjú szívekben élek forradalmi élményét Ripplnél — akárcsak Móricz Zigmondnál — arányát tévesztve játszotta el a sors.