Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

a Piacsek bácsis festmények. De Rippl tarsolyában olyan stílusformakincsek voltak — kétségkívül franciaországi gyökérnek — melyekkel egyáltalán nem kockáztatta a zsánerpiktúra bélyegét. A magyar polgárság önmagára ismert Rippl-Rónai művészetében. Az enteriőr képei előzményének tekinthetjük az olyan szobabelsőben ábrázolt családi arcképeket is, mint az 1887-es Önarckép barna kalapban, a Szüleim negyvenévi házasság után, valamint a Kossuth-imádó Rippli bácsi című műveket. Az előbbinél a művész mögötti falon attribútumként sorakoznak a felakasztott képek. A másikon egy otthoni tálalószekrény előtt, támlás széken ül az apa, mellette álló feleségére emelt hűséges tekintettel és kezét annak szekrényen nyugvó kezére helyezi. Ez utóbbi meghitt páros beállítást Van Eyck Arnolfini házaspárja óta a szentimentalizmuson át a fényképműtermek is alkalmazták egy-két dekoratív bútort a modellhez rendelve, a polgári öntudat kifejezéseként. Rippl-Rónai nagy önfegyelemmel, komor színskálával, kontúros körülírással tartotta távol magától az érzelgősség veszélyét. Azzal, hogy bizonyos mértékig a szülei kedvében akart járni a jelentős házassági évforduló alkalmából, tett egy lépést az engedmények irányába. Az ünnepi hangulattal párosuló elismerés a kettős arcképért emlékezetes érzelmi motívuma lehetett a művésznek, amikor már 1902től állandóan a családtagok feltehetően kinyilvánított véleményei közepette festette képeit. Ödön írja is egy levelében, hogy nehéz volt azonosulnia bátyja képi látásmódjával, de neki, mint a legtoleránsabb rokonnak, sikerült. Ödön őrizte meg az 1897 körüli Anyám varr, Ödön fia lustálkodik című, merészen megoldott képet. A rajta szereplőket összekötő, behálózó vonalak, kötelékek, gomolygó ecsethúzások Rippl későbbi otthon alkotott képein fokozatosan konkretizálódnak szobabelsővé. Ezt minősíthetjük a festői elvonatkoztatás meghátráló lépéseiként. Néhány képet a keletkezésük sorrendjében sorolva, szemléltethető a visszakozási folyamat, amely a nyugat-európai látáskultúra vívmányainak a magyar viszonyokba való ágyazásának útja volt a művésznél: Lazarine a tükör előtt (1901), Szundikálás SZÜLEIM NEGYVENÉVI HÁZASSÁG UTÁN. 1897.