Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

összeget — becsületszavammal merném ígérni —, ha a jó Isten éltetni szerencséltet, hogy visszafizetem... Az akadémián példás szorgalommal teljesítette a kötelező rajzfeladatokat. Tűhegyes szénnel hetekig kellett rajzolnia egyegy élő fejmodellt vagy aktot. Három év múltán folytatnia lehetett volna még ugyanezt olajfestéssel, majd harci jelenetek és ún. szüzsé ötletek erőltetett ügyesség-gyakorlatával. Aztán kiállítási érmekre kellett volna pályázni vagy más régiveretű akadémián sínylődni tovább. Egy kis szerencse is elég lett. volna, hogy templomi megrendelésekhez jusson valamelyik egyházmegyében. A többi már abból következik. Kaposvárnak 1892-ben sikerült egy ilyen példás festőre szert tennie Bacskay Béla (1860-1938) személyében. A hivatalok szépen meg is becsülték őt. Arcképeket igen, de történelmi tablókat nem rendeltek tőle. A tékozló Rippl-fiú Párizsba ment inkább, minthogy a kitaposott úton járjon. Arra nagyon büszkék voltak a kaposváriak, hogy Munkácsy segédje lett. Hírül adták az újságok. A fiatal festő — bizonyára, hogy megfeleljen a hazai várakozásnak —, festett két nagyobb kocsmajelenetet azzal a tudással és ízléssel, amellyel 1889-1891-ig eljutott. Az eredmény kiértékelése következtében elhagyta Munkácsy műtermét és elvetette azt az irányt, amely — úgy érezte — zsákutcába juttatta: Bizonyos ellentmondásba keveredtem akkor már önmagammal. A Munkácsy-stílusban festett képeim, mint említettem, nekem már nem tetszettek akkor s bizony ha úgy visszakerülnének hozzám, túlságosan nem sajnálnám megsemmisíteni őket ma sem, amikor pedig tisztultabb ítélettel vallom, hogy a haladás minden stádiumának van jogosultsága, mert azok mindegyike egy-egy láncszem, mely az elsőt az utolsóval egésszé köti össze. — írta Rippl az Emlékezései-Ъеп. Nekem akkor már megvolt a magam társasága, mely több éven át csak három tagból állott: egyik a feleségem, másik skót barátom, a harmadik magam voltam. Skót festő barátom James Pitcairn Knowles, ki LAZARINE BOUDRION