ART műhelysarok: Weeber Klára szobrászművész és Szabados János festőművész kiállítása, 1993

A szűkebb határokon túllépve fokozatosan birtokba veszi a tájat is, mozdulatlan sírkeresztek, szimbolikus kapuzatok rafináltan összecsengő motivumaiban (Régi temető 1969.), egy-egy íves forma letisztult, dekoratív egyensúlyában (Balatonmellék, 1970.) Kúlön szót érdemelnek Szabados János színharmónláji is: néma, időtlenséget sugárzó "tárgyportréi" egy sajátos ikonvilág átiratai, ahol a régi Idők nemes csengésű aranyát a mélységbe húzó. titokzatos sötétkékek bársonya váltja fel. A 70-es évek elejétől Szabados János a szűkszavú, dekoratív stilizációt egy lazább, festőibb, figurális elemeket mind gyakrabban felhasználó képi felvetéssel egyesíti. Folytatja a folklorisztikus motívumok ( stilizált szív, sírkő, tulipán ) beépítését kompozícióiba, ugyanakkor archaizáló női arcokkak, asszonyalakokkal bővül e mitológia. A festő számára mind fontosabbá válik a kompozíció horizont feletti részének tere: itt villózik az élmények sokfélesége, melyet Szabados János sajátosan 'egyéni, szivárványos gesztusokkal jelenít meg. Az átalakulóban lévő formanyelv és az új képelemek az absztrakciótól fokozatosan a szürreális hatású, egyéni víziók felé közelednek. Öröm és gyász plextol 70x80cm (1973)