ART műhelysarok: Weeber Klára szobrászművész és Szabados János festőművész kiállítása, 1993
Weeber Klárát Szabados Jánoséhoz hasonló gyermekkori élmények eredetileg nem kötötték Somogyhoz és a somogyi folklór világához, ahhoz a kultúrkörhöz, amelyet végül tudatos keresés eredményeképpen megtalált művészete számára. Noha Budapesten született, élete és munkássága egybeforrt a Dél-dunántúl e hagyományokban gazdag vidékével. Érdekesség, hogy a közvetlen családban senki sem foglalkozott művészettel, ami a fiatal Weeber Klára számára egyfajta követendő példaként szolgálhatott volna. (A régmúltból legfeljebb egy dédnagyapát lehetne említeni, aki műbútorasztalosként művészi szinten dolgozott.) A sokféle érdeklődésű, nyitott diáklány tehetsége több irányban is megnyilvánult: az érettségi után az Orvostudományi Egyetemre és az Iparművészeti Főiskolára egyszerre nyert felvételt.Tanulmányait ez utóbbiban kezdte el kerámia szakon. Fél év elteltével Borsos Miklós áthívta a szobrász szakra, ahol többek között a kaposvári származású Bors István is évfolyamtársa volt. A főiskola elvégzése után férjével. Szabados János festőművésszel 1963-ban költöznek Kaposvárra. Weeber Klára érdeklődéssel veti magát a számára idegen kisváros, a környező dombok és az egész tájék megismerésébe. Érzelmekben gazdag művészetének ihlető ereje kezdettől fogva ez a szűkebb és tágabb világ, a család, a lakóhely, majd fokozatosan a Dunántúl népművészetének szellemi közege. Alkotásaiban leggyakrabban az asszonyi életet betöltő csodák, boldog pillanatok, a játékos képzelet és a személyes lét kisebb - nagyobb horderejű eseményei jelennek meg. Nem véletlen, hogy munkáinak auráját ebből az asszony létből sugárzó odaadás, odafordulás és érzelem hatja át. így válik gyakori modelljévé tündéri puttóként kislánya, egy - egy kedves kisfiú, de hasonló érzékenységgel vesz kezébe egy szép kavicsot, öreg farönköt, puritánul egyszerű, régi használati tárgyat is. Amikor talált kincseit - legyen az kőből, fából - megmunkálja, vagy a kiválasztott anyagot megformálja, megejtő, varázsos légkört teremt. E játékos kedvű életörömmel, sok humorral átszőtt alkotásain mindig átszűrődik a művésznő harmonikus lénye, közvetlen egyénisége. Legelső, nagyméretű köztéri munkájában is a család motívumát használja fel: a barcsi Rendelőintézet elé készített Anya és leánya (1965), a korai időszak kompozícióira jellemző klasszicizáló figurativitás jegyében készült. A monumentális hatású alkotás Mikus Sándort, illetve Medgyessy-t idéző formaadásában fegyelmezett egységbe foglalt felületek, határozott tömbszerűség és jó karakterérzék nyilvánul meg. Karakterisztikus érzékenység és a jellegzetes vonások kihangsúlyozása figyelhető meg portréin is. Ez utóbbi műfaj egyik legszebb példája Weeber Klára művészetében a Vaszary János portré (1969), amelyet sok dokumentumfotó áttanulmányozása alapján készített a művész. A portrékészitéssel később sem hagy fel: a találó jellemzés változatlan erénye, legfeljebb a felületi megmunkálás finoman hullámzó érzelmi telítettsége teszi újabban még érzékenyebbé alkotásait (Csokonai 1989.) Weeber Klára Borsor Miklós tanítványaként fogékony a szélesebb, általánosabb érvényű gondolatköröket felvető problémák iránt is. Mestere munkáihoz rokonítható a Mag с köztéri plasztikája ( 1989 ), amelyben az örök emberi tartalom a formai absztrakció monumentális hatású kifejezésében ölt testet. A természet ősi törvényeit, egységeit kifejező elvont formanyelv többször is visszavisszatér munkáságában. (Csobogkút, 1984.)
