Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

rosát, ugyanazt, amelyben a korházak rosszak, a kövezetek gyatrák, a levegők galádak. Négy sarkon négy különböző cigányprímás hajlongott redves smokingjában, átizzadt ingmellében, rücskös nyirettyűvel babonázva a hájas asszonyokat, akik ott ültek egyegy asztal mellett és a szemükkel paráználkodtak a cigányzenekar tagjai ellen. Maguk a férjek is ott ülzek az asztalok mellett és sörrel itták a füstöt, s bárgyúan dadogták utána a zenének, hogy mucucáré. Ne mondja senki, hogy másutt is van északai élet. Budapest azonban semmi egyéb, mint ez az édes északa. Az egész város testére szét vannak szórva e helyiségek, mint a bujakór plakkjai s ' ••'.3/0 ha akármerre még , a szemedbe feccsen ezeknek a sebeknek a gonosz váladéka. Képzeld el, hogy milyen nyomor lehet ebben a városban, melyben pénzügyi-krízis és Balkán háború előtt is csak nyomorúság volt. De milyen lehet most ! S a pesti féreg mégis elmászik valahova "egy kis zenét hallgatni". A prímás hajlong, a vimbalmos cifrázza, s mikor elhúzták azt a szemetet, amit zenének csúfolnak, akkor a hájas nők és a sovány ügynökök tapsra verik össze piszkos tenyerüket. Nekik ez tetszik. Nekik ez gyönyörű. Ök élnek most, sőt mulatsággá fokozták nyavalyás életüket. De valahol, nem tudni hol, mozdul már a levegő és mozdul a föld bélé. Annak a végső légváltozásnak, annak a talajcsuszamlásnak el kell következnie. Ártatlan és rendes helyek pusztulnak el esztendőnként. Oly helyek, amelyeken kótából játszák a zenét, szép csendesen, ha már pusztulni muszáj az embernek. Olyan helyek, amelyeken a cimbalmot nem ismerik s amelyeken a pikulás nem társadalmi tényező. 49