Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

- Ojojojoj - ezt gondolta. Megtekintettem közelebbről, de azután is csak ez következett: ojojojoj, roppant sokszor egymásután. Öt percig nem is volt egyéb gondolata, csak öt perc múlva következett ez: - Rettenetes pénzviszonyok, úgyszólván rettenetes pénzviszonyok. Otthagytam. Egy fővárosi tanácsos következett. - Konflis - gondolta - egyfogatú kocsi, talyiga, talicska, kordé, batár, szekér, biga, triga, kvadriga, csiga-biga, fiakker... Láttam, hogy mindenre gondol, csak az autótaxira nem. Hátat fordítottam neki. Egy író mélázott el mellettem: - Első felvonás - gondolta - ide valami szép, hatásos kell a végire, revolverrel lehetne csinálni, nagy csend, a függöny nagyon halkan megy le, ezer korona a színháztól, kétezer a vidékért, a külföldért is föl kellene venni valamit... Nagyon néztem a fejébe, hogy ott van-e a téma, de az nem volt ott. Ellenben a sarokban két szó feküdt: "Irodalmi szempontok." Ez azonban be volt takarva mindenféle rongydarabokkal, idegen írók rongyfoszlányaival. Egy munkapárti képviselő baktatott az író mögött. - Só, - gondolta - só... - Aztán ezt: az ördög bújjék bele, úgy vagyok vele, mint az aranycsináló zsidó a rinocérosszal. Muszáj rágondolni, pedig nem szabad: só, só, só... Láttam azonban, hogy baj nem lesz. Annyi víz volt a derék ember fejében, hogy a só biztosan feloldódik benne. Egy sarkon huszonhét ember állt. Különösképpen mind ezt gondolta: 45