Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

hangja, tendenciája túlmutat néhány kortárs prózaíró, s maga a szerző akkori világnézetén. Gábor Andor e sorozatban láthatóan szakít a pesti tárca hagyományos modorával. Szándékát önmaga mondja ki könyve előszavában: "Budapestet a legutóbbi időkig csak dicsérni volt szokás. Állandóan elájultunk a gyönyörtől, ha városunkra néztünk. írók és újságírók úgy ültek a kávéházak köpőládái fölött, mint Pythia a maga parazsas serpenyője fölött. Folyton révületben voltak és a város dicsőségét dadogták, nem vették észre, hogy közben az idők megváltoztak s a menetjegyiroda nemcsak a köpőládák köré ad ki menetjegyet, hanem messzebb világtájakra is. Én viszont abból fogok kiindulni, hogy magam és velem együtt még félmillió felnőtt magyar olcsón, jól és kellemesen akarunk élni Budapesten... De nem élhetünk itt sem jól,.sem kellemesen, mert valami és valaki összessége, a senkik tömege, ennek a mi jó, olcsó és kellemes életünknek útját állja." Akadnak olyan vélemények kritikáinkban, hogy a Pesti sirámok "nem centrális kérdésekről" szólnak, nem a nép valódi gondjait tárják elénk. Ez nyilván a városi lakosság akkori, valódi gondjainak tagadásához vezet. A pesti polgár mellett a fővárosban élt a munkásság több százezres tömege, s éppen úgy részese volt, kárvallotja a közhelytelenségeknek, a bürokráciának, a bizonytalan közlekedésnek, a közbiztonság hiányának stb. stb. Gábor Andor a Pesti sirámokban mindennapi tények közlését igéri. Nos, ennél jóval több történik, nemcsak azzal, hogy a bőven fellelhető tényeket csoportosítja, válogatja, ami már szemlélet dolga, s végül értékeli, kommentálja. A tények egy23