Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

lis, polgári "szocialista" írók - megrettenve a népforradalomtól - a magánélet ábrázolásának vizeire eveztek. Gábor Andornak a századforduló társadalmáról erősen ellenzéki véleménye volt. Elveti a dualizmust; szembeszegül a munkásság jogainak csorbítóival; jogi egyenlőséget követel vallási, faji, nemzetiségi tekintet nélkül. A főveszély, melyre ismételten felhívja a figyelmet: a Darányi és Zichy-féle faji alapon szervezettt "szocializmus"; hadakozik ellene újságírói és írói eszközökkel. A katolikus nemzeti politikánál többre tartja a nemzetközi szocializmust, "...mely a nemzetköziség zsákjában mégiscsak életrevalóbb dolgokat hoz nekünk, akiknek a szabadságra szükségünk van!" - írja. A nemzetközi politikában élesen elvállasztja egymástól a haladó népmozgalmakat (oroszországi polgári forradalom, spanyol sztrájkharcok, osztrák, francia munkásmegmozdulások, stb) és a már akkor is azok jelszavait megtévesztésül felhasználó hangoskodó .konzervativizmust. Munkásságában az indulás: sokféle műfaj, még többféle téma. Fordítások versben és prózában; tárca elbeszélések; versek; politikai cikkek és polémiák; irodalmi tanulmányok; lírai és szatirikus novellák; operett-lbrettók és népszerű dalszövegek; humoros sanzonok és végül, ami a későbbi Gábort ébresztgeti: a Pesti sirámok tárcasorozata. Világképe - mint a korábbiakból kitűnik - nem mentes az ellentmondásoktól, írói munkásságára némileg még hatással van a vallásoso gondolkodás is. Nincs még egységes írói módszere. Stílusban, megformálásban keresi az önállóságot.' Költészetének dalszerű komponáltsága, iróniája Heine hatásáról árulkodik, de megtalálható e művekben a parnasszisták stilizáltsága is. 19