Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

dáltam, és néha ott aludtam el az esti beszélgetések közepette. Nagyapámat olykor elkísértem a piacra, ahol б egy-egy abroszért vagy párnahuzatért, vagy blúzra való anyagvégért zöldséget, és egy ízben teknősbékát hozott haza. Nagyapám kiboncolta belőle a nagyobb, kisebb és még pirinyóbb tojásokat; csemegeként ettük meg ezt az igen furcsa rántottát. A tyúktojásokat nagyapám a tűző homokba tette, keménytojás lett belőle. Ennek is vége volt, mentünk vissza Moszkvába. A szomszédos ház az iskola volt, ott állt kibombázva. Az írók Házának csodálatos módon semmi baja nem esett. Most Becherékkel osztottuk meg lakásunkat. Hans sokat mókázott velem, vitatkozott nagyapámmal és nagyokat, hangosakat nevetett. Nagyanyám, Olicska és Becher Lili a konyhában tevékenykedtek és a kenyér elkészítésének, tálalásának ezer csínját-binját tanulmányozták, - más ennivaló csak ritkán akadt. A lift nem járt. Nagyapám, Bandicska a lépcsőház minden emeletén és félemeletén az ablakokra zsírkrétával pofikat rajzolt. Az alsó emeleteken savanyú, hosszúkás arcok könnyeket ejtettek, az ötödiknél kisimult az arcuk és a kilencediken fülig ért a szájuk. A központi fűtés megszűnt, a szoba kellős közepén nagyszüleim egy kályhát építettek téglábl. Agyaggal volt bemázolva, hosszú, csorgó csöve az ablakon kerezstül fújta ki a füstöt. Nagyapám délelőtt a szerkesztőségbe járt, én az iskolába. Nagyanyám hosszú sorokban állt krumpliért, hagymáért, babért - de ezt csak úgy félkézzel csinálta. Másik életét a német írók szervezete titkáraként élte. Ebédkor találkoztunk. Negyszüleim egymással németül, én nagyapámmal egy ideig még franciául beszélgettünk, nagyanyámmal oroszul. Az iskolai leckéket otthon elszabotáltam, a könyveim fölé hajolva tanulást 164