Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

"Az én dalom még most is egyszerű, Értelmesen zeng rajt boru-derü, S azt mondja, amit mondani akar, Forrónak nem keresztel hideget, Őszintén énekel, nem hiteget Tükrét láthatná benne a magyar. De nem hallgat meg, nem kiváncsi rám, Mint füst eloszlik számról a sirám. Egy percig élt csak, tétován, lazán, És itt állok agg fővel, szerelmesen, S egy jó igédet hasztalan lesem, Reménytelen szerelmem, jaj: hazám..." Kevés új művet írt ekkor. Főként régi művei jelentek meg: Doktor Senki című regénye, verseskötete, s publicisztikai írásai, a Bécsi levelek

. A Ludas Matyi szerkesztése lekötötte energiáinak jórészét, de valami kényelmetlenség-érzés is hozzájárulhatott alkotókedvének csökkenéséhez. A társadalom pozitív fejlődésén kevéssé lehetett ironizálni, de az irodalmi sematizmus közeledő jelei sem fokozták alkotókedvét. Válasz című versében - 1948-ban - például így írt: "Jaj, mennyit írtam, szörnyűt, véreset Nyomott népemnek, holtra vált magyarnak, Voltam hörgése, átka, éneke, Sikoltottam helyette és daloltam, Hogy szennyes ronggyal eltömött fülébe Egy tisztességes hang is elhatoljon. No és? Nincs itt no és. Nincs folytatás. Elmúlt a kor, mondják, s elszállt a dal. Hogy mit csináltam és hogyan csináltam, Nem tudja senki és nem tudják senkik, S az egyik gnóm már nyújtja is felém Szamártövisből font koszorúját..." 149