Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986
Újság szerkesztője, kiutasítása után Berlinbe megy, az Ogonyok ás a Pravda tudósítója, 1933 után természetesen Moszkvába vezet az útja. 1941-ig szerkeszti az Új Hangot , 1945 után hazatér. Költészete az emigrációs évek alatt leegyszerűsödött ugyan, de sodró erejűvé forrósodott. Monográfusa summázata szerint: "A hagyományos formákhoz természetes hevülettel olvad hozzá az Ady Endre költészetén erősödött lírai pátosz, valamint az egyre kiterjedtebb műfordító tevékenység során megismert európai proletár-líra realisztikus hangvétele. Ódái hevületű, erős gondolati tartalmú verseiben ( Az én hazám , Über ellen Gipfeln , Évfordulóra 1925 ), Személyesebb hangvételű dalaiban ( Privát dal ), Száműzetés, Utam, Halkabban ) is egy szenvedélyes, kitűnő formakészségű lírikus szólal meg." Bécsben kiadott kötetei ( Az én hazám (1920), Világosulás (1922), Mert szégyen élni és nem kiáltani (192 ?) a magyar szocialista líra első fejezetét alkotják. A lírában a hagyományokat összefoglalva tört új utakat, s tartalmi, formai gazdagodás is megfigyelhető ezekben a kötetekben. Szinte minden verse más formájú, más ütemű. Aranykövető maradt az emigrációs években is. A Népdal magamnak (1919), Dal felnőtt gyerekeknek (1920), Büszke dal (1927) - elkápráztatja olvasóit költői bravúrjaival. Ütem- és rímremeklések ezek, erős zeneiség, hol tréfás, hol izgatott lüktetésekkel. Szellemes rögtönzéseiről, szójátékokkal felérő rímvariációiról írja Sőtér István , hogy ha valakinek, neki eleme a dal/ minden látszólagos útszéliség ellenére/. Az emigrációban élő költőnek amikor hazai jelenségeket kellett megítélni: jócskán akadtak tévedései is. Ilyenek az Ady Endre eszmei hatásáról írt sorai: "Ebből az Ady_ szerelemből 114
