Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

ház bonvivanja, a dzsentri ivadék Kuliffay azonban különös, hatásos vadásztaktikát alkalmaz vele szemben: rajongásának gesztusaival sosem veszi körül, mint a többi férfi, de a színpadon, az operett egyik jelenetében egyszer markírozott csók helyett valódi csókot ad a nő szájára, hogy aztán a többi este folyamán megismételje ezt a csókot, amely rövidesen Micának már nem csak a száját, hanem az egész testét égeti. így kezdődik az a testi szerelem, amelynek merész, őszinte bemutatása gondoljunk arra, hogy 1918-ban jelent meg a könyv - külön érdeme a regénynek, már csak azért is, mert a tomboló érzékiség leírása kitűnő lélektani megfigyelésekkel párosul. Az író szavaival "örvény, forróság, kín, gyönyörűség, szégyen, elalélás, gyilkosan édes íz" volt ez a testi kapcsolat a regény hősnője számára: a hosszú szunnyadozásukból felébredt érzékek barbár násztánca, amely azonban a szégyen és a kiszolgáltatottság érzését is minduntalan előhívta. Hiszen az üresfejű bonvivan minden volt, csak nem méltó szerelmi partner Mica számára, és érezve, hogy az önmagát a méltatlan gyönyör máglyájára dobó női test nem akar szabadulni ebből a tűzből - testi, technikai fölénye birtokában ráadásul úgy bánt a férfi vele, mint egy tárggyal. A gyönyör utáni vágy és az ezt követő szégyenérzet leírásán túlmenően a "nem osztozó extázis" fogalma alighanem először jelent meg a magyar regényirodalomban. Az erosz vagy még inkább a libidó történetiségének bizony egy új, modern korszakát jelzi ez a lecsupaszított szerelmi aktusra, a szerelem nélküli szerelem magányos organizmusára utaló kifejezés. A "nem osztozó extázis" ténye azonban - a szégyenérzet hamar elcsituló hullám102