Együd Árpád: Kaposváron megverték a rézdobot • Száz somogyi népdal, 1981

keztek - főleg a falusi gyermekközösségekben -, amikor a testi, lelki-érzelmi ráhatás igen komoly alakító-formáló tényezőként hatott (és hathat ma is) a gyermekek későbbi életalakulására. Míg az első csoportba tartozó (1-3 évesek) gyermekek számára mondott-énekelt néhány szavas, egy-két soros formák úgymond a ,,felnőttek műfaja", hiszen a szülők, nagyszülők ajkán hangzottak el legtöbbször, addig a később tárgyalt csoportokat már maguk énekelték, játszották (kb. 4-6 évesek) saját gyönyörűségükre; a legtöbbet maguk is alkották, alakították, ezért is van annyiféle sok-sok variáns egy-egy típuson belül is. A gyakorlatban a-zonban sem régebben, sem újabban nem lehet szigorú életkorra szűkíteni a játékok alkalmazását: előfordult, hogy a kicsik játékát még nagyobbacska lányok is játszották; sőt: gyűjtéseim során találkoztam olyan jelenséggel is - pl. Torvajon -, ahol felnőtt emberek szórakoztak a 10-12 éveseknek való gyermekjátékokkal a kocsmában (nem lévén még művelődési ház stb.). Ezek a játékok kitörölhetetlen nyomokat hagynak a kicsik lelkében, hiszen a játékokban való önkéntes részvétel, az énekelt vagy mondott rigmus, a mozgásélmény összessége teljes mértékben kitölti a gyermekek élményvilágát. Ebben az életszakaszban kezd megismerkedni valójában a gyermek a világ, a természet, saját életkörülményeinek jelenségeivel, a valóság, a hitélet-hiedelem számára igen izgalmas, érdekes szimptómáival, mely oly képzeletkialakítást eredményez, amire a nevelőnek nagyon is oda kell figyelnie. E fogékony kor nagy követelmény elé állítja mind a szülőt, mind a nevelőt. Ebben az életkorban a gyermeket ért információk lényegesen befolyásolhatják a kicsinyek gondolkozását, értelmi-logikai, érzelmi állapotát; e korban a gyerrrlek ítélő készsége, képzetalkotása még kezdeti stádiumban van, melyben a valóság tényei, saját képalkotásai egyfajta sajátos látásmódkialakítást eredményezhetnek, afféle valós, romantikus szemlélet keverékét. S itt szorul a gyermek a felnőtt segítségére, hogy annak emocionális irányultságát helyes mederbe terelje. Bár fentebb írtuk, hogy a \ ^ékanyag nem szorítható be minden esetben szigorú korhatárok közé, azonban az ellenkezőjével járuló hibába sem szabad esnünk a játékok mai tanításánál: a tudatos oktató-nevelői munka feltételezi a gyakorlat során a kontinuitást, a gyermekkori sajátosságokhoz mért anyag tanításának mér* tekét. Az iskolás korú fiataloknál azonban már fokozottabban jelentkezik a mozgásigény, a fizikai terhelés, az ügyességre való törekvés, s egyáltalán a mindenben való többlet törekvési szándéka. Ezt pedig ki kell elégíteni mind a termi, mind a szabadtéri foglalkozások alkalmával. Erre valók a sportszerű játékok mellett a mozgásos-táncos játékok, énekek-mondott szövegek, mimikus alakítások stb. (Hidas-játék, forgó, futó-fogó, szakító stb. játékok, láncolatos strófák, mondókák, amelyek már komolyabb értelmi, fizikai motivációkat jelentenek.) A játékoknak a gyermekéletben betöltött szerepéről sokat lehetne és kellene mondani (amire jelen lehetőségeink szűknek bizonyulnak), de elég, ha néhány dologról említést teszünk: általános ügyesség, erőfejlesztés, gyorsaságfokozás, leleményesség, figyelem-koncentrálás, ítélőkészség fejlesztés, s nem utolsósorban a közösségi életre való hatást kell kiemelnünk, mint a felnőtt életre nevelés fontos lehetőségét. Másik nagy jelentőségét abban látom - mint egykor gyakorló pedagógus -, hogy a játékok, sportszerű népi játékokkal együtt felbecsülhetetlen értékű pedagógiai tényezőként jelentkeztek a nevelői munkában. Az egyes játékok sajátos mozgásformái kitűnő rávezető, előkészítő formulákat tartalmaztak a tananyagai