Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

viseltek ümöggel a két világháború közt, mint amilyenre a somogyi - horvátokkal érintkező területen - lakók emlékeznek. Ez a két község pedig már a baranyai Ormánság legnyugatibb két községe. Tőlük délre és keletre már nem bikla, hanem a kebel elnevezés járja. De a nyakbaráncolt ingük ujja éppen olyan hosszú és bő, szélesen visszaboruló, mint az ormánsági Marócsán, vagy Kémesen, s éppen úgy tászlinyos (széles csipke és szalaggal díszített), mint ott. Somogynak az a része, mely a Kapósnak Kaposvár-Dombóvár közti balpartjától a Balatonig terjed, vászonviselet szempontjából körülbelül az I. világháborúig meglehetősen egységes volt. A viselet lassú hanyatlása a felszabadulásig tartott. A Kapós mentén Attala és Nagyberki népe volt a leggőgösebb, legrátartibb. Hozzájuk igazodott Kapospula, Csorna, Gölle, Büssü, Mernyeszentmiklós. A2 attalaiak szerint Gölle volt a leghagyománytartóbb és Nagyberki vetette le leghamarabb a viseletet. Míg Belső-Somogyban és a Zselicségben a lent használták elsősorban a házivászon finomabb fajtáihoz, ezen a vidéken csak kendert termeltek, tehát a házivászon finomabbja is kenderfonalból szőtt, illetve kevert vászon. A nők a fenti községekben ismerték és nyáron egymagában is hordták mindenütt a (szük)ümögnek nevezett

84 inget. Vastagabb és vékonyabb vászonból készítették. Dereka mindig szűk volt, ujja csak a könyökig ért. Vállfolttal, pálhával látták el. Derékvonaltól csak egy tenyérnyivel ért lejjebb, éppen, csak hogy be lehetett a pendelybe kötni. A nyakát csak egyszerűen beszegték, elejét néhol szegőzték, másutt hímezték is. Ez esetben paszpalléros ümögnek nevezték. A hímzés lehetett fehér pamutfonallal varrt lapos és likacsos hím, de mellén s ujján sok helyt keresztszemes csíkkal is díszítették, vagy - mint a mernyeszentmiklósiak - csipkét varrtak a nyakára s az ujja szélére csipkét horgoltak. Ennek az ingnek a vállbaráncolt változatát főként Attalán, Kaposmérőn kedvelték és bőujjú paszpalléros ümögnek nevezték. Kb. az 1930-as évektől vettek csak az ingek fölé mellénykét és ettől az időtől a vászoning mindjobban háttérbe szorult. Majd a szűkinget alsóing szerepre szorítja vissza az új divat: a rékli, A pendelyt a Kapós mentén péntölnek (XI/II. tábla), Büssü táján inkább péntőnek ejtik ki. A ruhadarabnak két variánsát használták az alsó kis- vagy vászonpéntölt és az ehhez már csak elnevezésben rokon bő-,

85 vagy gyócspéntölt.

86 Az alsó alig térdig érő (az idősebbeké valamivel hosszabb), s általában 3-4 szél bő. Egy-két szűk fölé vették a bőpéntölt, ami régen felesvászonból, újabban gyári anyagból készült. A színes felső szoknya alá munkára csak 1-2 pendelyt vettek fel, de ünnepi alkalomra a kikeményítettből ötöt-hatot is. A legfölső volt a slingölt gyócspéntő. A derékráncokat mellpántba,

87 péntő melle közé fogták, ezt a fajtát nevezték Kapospulán és Büssün mellespéntölnek. A melle 5-6 cm széles volt, aminek a végéhez kötőt varrtak, fűzőt vagy péntölmadzagot s ezzel erősítették a többi péntöl fölé. A farpárna itt is tért hódított. Ez hátul megemelte a szoknyát. A Kapós menti mellespéntölben a belső-somogyi széles övű pendelynek a keskenyebb övpántosba való átmeneti formáját ismerhetjük fel. A Kapós mentiek is kedvelték a föstött vászony szoknyát. Az idős asszonyok még mostanában is a hagyományos formára varrják mind az inget, mind a pendelyféleket, de már kartonból és a felső szoknyák derekát az övbe nem szedik, hanem rakják. 93