Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón

főztek (V/II. tábla). Távolabbi része rakodóhelyként, asztalként szolgált. Építettek egy hosszú tűzpadkát a szobával szomszédos fal hosszában is. Innét fűtötték ugyanis a szoba cserépkályháját, melynek szája ide nyílt. Télen reggel és este itt főztek az asszonyok. Vaslábak, háromláb, fialják szolgáltak a jobb hatásfokú tüzelés és főzés elősegítésére. A tüszel vagy a kemence szája előtti padka többnyire magasabb katlanhel-h&a. végződött. (V/L tábla). Alatta ugyancsak gyakran kellett tüzdlni. Az asszonyok egyike-másika már sötét reggel alágyújtott a katlannak, hogy a malacoknak krumplit főzzön, korpás moslékot melegítsen. Ha nagyon hideg volt, elfütötte a szömöskálhát is. A parázsból egy keveset kihúzott a kályha szája elé a tüzelőpadkára, hogy ott megmelegíthesse, megfőzhesse a család reggelijét. Reggel mindig főtt ételt ettek. A második főétkezés este volt. Ekkor ugyancsak tüzet kellett rakni. Hogy ez gyorsan sikerüljön, a kemence feletti rúdon bőven tartottak gyújtósfát, hasítékot, foklát. A füstöskonyha bútorzata rendkívül szegényes volt; egy vaskos disznóbontó szék, melyet asztal gyanánt használtak, egy falra akasztott ácsolt tálas, egy-egy faragott falipolc egy stelázsi, egy vizespad víztartó sajtárral (faedény két füllel, rajta esetleg fából készült fedővel). Mindezek keményfából - többnyire tölgyből - házilag, „fejszemunkával" készültek. A konyhaajtó mögötti sarokban mindig ott állt a kenyérsütő lapát, a pemet, a szenvonó, a tűzpiszkáló, a serhakli, a legtöbb házban pedig még a fazékvilla és a perecsütő kukoris- és tepszü-berakó lapát is (IV/III. tábla). Itt volt még a nagyfejsze és a balta, hisz ezekre mindig szükség lehetett. A főzéskor szükséges cserépedényeket helyi vagy könyékbeli fazekasoktól vásárolták. 1876-ban - sőt még 1910-ben is - nyolc fazekas dolgozott Csurgón.

9 A ház harmadik helyisége, a kamra általában kisebb volt a másik kettőnél. Lehetőleg északra nézett. Itt tartották a főzéshez szükséges alapanyagokat: a lisztet, korpát, babot, borsót, savanyúságot, tejterméket, tojást, füstölt húst stb. és szellős kenyértartón a heti kenyérszükségletet. (VI/I. tábla.) Ahol nem volt fődpince, a boroshordónak, zsírosvéndőnek, káposztáskádnak, savanyítás hordónak sőt még a deszkákkal elrekesztett krumplinak, zöldségnek, répának is itt kellett helyet szorítani. A kamra sarkában mindenféle szerszám állt. A gerendáról rudat lógattak alá, ezen tartották a zsákokat és a ruhafélét, melyben a piszkosabb munkát végezték. Némelyik kamrában - mely korábban, a nagycsalád idején szobaként szolgált - megmaradt még a szemeskályha, de annak szépsége soha nem vetekedhetett az első szobában állóval (VI/III. tábla.) Az élelmiszeres kamra (ha volt ilyen), illetve a liszt-, zsír- és húskészletek kizárólagos ura a legidősebb, még dolgozni bíró asszony volt, többnyire az idős gazda felesége. A takarékos asszony keményen markolta a kamrakulesot. A zsírral és főleg a húsfélével ugyancsak takarékosan bánt. Maga főzött. A fiatalabb menyecskékkel legfeljebb a tésztát gyúratta, a kenyeret dagasztatta meg. ök, ha otthon voltak, csupán a gazdaasszony keze alá dolgozhattak: krumplit hámoztak, zöldséget, répát tisztítottak, baromfit kopasztottak. A gazdaasszony főzését nem bírálhatták, mert könnyen megkapták: „A magadéból dirigálj ..." Az asszonyok nagy része éppen ezért csak akkor tanult meg főzni, amikor maga vált gazdaasszonnyá. 23