Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón

mosok száma. A földéhség az i88o-es évekre szinte határtalanná vált. Saját bevallásuk szerint a föld továbbaprózódásától, ill. elvesztésétől való félelem szülte a reformátusoknál az egykét is.

5 Csurgó 1869-ben tanítóképzőt kapott, 1870-től pedig járási székhely. 1872ben megnyílt vasútállomása, melynek következtében fellendült ipara és kereskedelme.

6 Számos üzem, több pénzintézet létesült. 1898-ban új épületbe költözött a gimnázium, ifjúsági és népkönyvtár létesült. A lendületes és sokirányú fejlődés azonban, sajnos, az I. világháború után évtizedekre megtorpant. Az 1944-es mélypont után a felszabadulás nyomán indult új fejlődésnek a község. Mint járási székhelyt - „kiemelt alapfokú központ"-ként - azóta tervszerűen fejlesztik. 1950-ben hozzácsatolták a vele már csaknem teljesen összeépült, református Alsók és Csurgósarkad kisközségeket, 1970 óta pedig nagyközségi közös tanácsához tartozik Csurgónagymarton is.

7 Mezőgazdasági termelés egyetlen nagyüzemben, a Zrínyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben - mellette természetesen számos háztáji gazdaságban folyik. Dinamikusan fejlődő szövetkezeti és gyáripara nemcsak hazai, hanem egyéb szocialista, sőt kapitalista piacra is termel. Közoktatási, népművelési és egészségügyi hálózata a járási igényeket is kielégíti. A nagyközségi tanács azonban nemcsak a jelen és jövő építésén és felvirágoztatásán munkálkodik. Féltő gonddal ápolja a múltat, Csurgó és környéke hagyományait is, s az 1975-ben megnyitott Helytörténeti Gyűjteményben bemutatja - egyebek mellett - az ősök küzdelmesen nehéz életét. 2. A csurgói népi építkezés és lakáskultúra korszakai Mielőtt Csurgó népi lakáskultúrájának periódusait ismertetném, vázolnom kell a vidék népi építkezésének főbb korszakait, hisz az előbbi az utóbbinak következménye. a) A füstöskonyhás ház és berendezése A múlt század közepének jellegzetes háztípusa a szalagtelken végoromfallal az utcára néző, favázas szerkezetű vagy tömés-, illetve vertfalú ház volt. Az előbbi masszívan összecsapolt fatalpakra, sövény- vagy karóközre agyaggal tapasztott falazattal készült (I/i. tábla), az utóbbit szalmával gondosan összedolgozott agyagból deszka közé tömték (I/II. tábla). Készítettek ezenkívül elvétve sárgombócokból rakott, fecskerakású házakat is. Mindhárom típus gerendás, deszkázott mennyezettel és mestergerendával, zsúpfedéllel épült. A ház csaknem mindig három helyiségből állt, s mindegyikbe külön ajtó vezetett az udvarról, ill. a pitar-től. Középütt volt a füstöskonyha, az utca felé az esőszoba, a konyha másik oldalán pedig a hátúsó szoba, illetve a komora. Ahol nagy család élt együtt, a hátsó szoba végéhez néha még egy hátúsó komorá-t építettek; másutt viszont az egymástól különváló családok az általában nagyméretű füstöskonyhát felébe osztották, hogy „külön kenyéren" élhessenek. Ilyenkor az osztozkodó feleknek csupán 1-1 szoba jutott. A ház minden helyisége fődes volt. Pallás-át lesározták, mert „köllött a rakódó hel", de azért is, hogy a tűz ellen biztonságosabbá váljék. Az első szoba két parányi üvegablakkal pislogott az utcára, sőt többnyire az udvarra is nézett egy kis, átlósan belécezett ablaka (l/l. tábla), melyet - ha M