Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
Knézy Judit: Paraszti tejfeldolgozás és tejtermékek fogyasztása Somogyban (1850–1945)
időben nem állt fenn ilyen mérvű különbség, legfeljebb vagyoni vagy vallási okokból eredő eltérések. d) Tejből, tejtermékekből készült ételek i. Tej, édös, é l dës te. Édes tejet felnőttek és gyermekek nyersen, frissen a kifej és után is itták. Gyakrabban került forralva az asztalra reggel, este, s olykor uzsonnára is. Taranyban emlékeznek arra, hogy mezei munkák idején ebédre is tej jutott, ha nem vittek ki főtt ételt. A legszegényebbek is arra törekedtek, hogy legyen tehenük. Akiknek nem volt erre módja, azokat még egy fazék tejért is lehetett dolgoztatni, ha csecsemő volt a családban, vagy ünnepre kellett a túrónak való. De akadt pozitív példa is, hogy jó szomszédok, rokonok ajándékba, vagy a szokásosnál csekélyebb ellenszolgáltatásért adtak tejet a rászoruló csecsemőknek. Erről Csorba József is megemlékezett 42 1857-ben, és Kisbajomban, Csökölyben a két világháború között is volt rá példa. Ugyanis az édes tejbe áztatott finomabb kenyérféle vagy zsemle pótolta az anyatejet azoknak a csecsemőknek, akiknek az anyja nem tudott szoptatni. Pár hónaposnál nagyobb gyermekeknek, idősebb embereknek nem tartották fontosnak, hogy naponta tejhez, tejtermékhez jusson. A cselédeknek engedett a legtöbb uradalom tehéntartást, s adott hozzá sovány legelőt is használatra. A községi pásztorok közül a csordások, gulyások elég tejhez jutottak, bár nem volt a bérükben. Pintér Pálné így emlékszik vissza a kapolyi pásztorok ügyeskedéseire: 43 „Deleléskor a szelídebb fejősteheneket megkötötték a fához és mindegyiktől fejtek pár decit. Az ebédes fazekat kimosták a kútnál és abban vitte haza a tejet az ebédvivő." Szegényebb gazda, ha rászorult a pénzre, családjától is megvonta a tejet, ha volt a közelben tejbegyűjtő. 1935-ben erről ír két kortárs krónikaszerű tömörséggel. 44 „Tehén sem volt 1935-ben 30 háznál, mégpedig se iparos, se munkás, se földműves háznál sem, ami természetes az ünnepeket kivéve a tej távolmaradását jelenti a konyhától, hacsak egy jószívű szomszéd meg nem szánja őket," Itt jegyzik meg, hogy a téli tejfogyasztás még a nyárinál is kisebb, de nyáron is eladják a tejet. Ahol több tej állt rendelkezésre, aratás, kapálás idején tejjel is oltották a szomjukat, ezzel pótolták a vízveszteséget. (Lakócsa, Babócsa környéke, Tarany, Csököly környéke.) A fejést legtöbbször a család fiatalabb nőtagja végezte. Fejés előtt megmosta a tehén tőgyét, majd az egyik első és az egyik hátsó tőggyel keresztben kezdte. Három- vagy négylábú fej őszéken ült, a fejőkét a lába közé fogta. A századforduló előtt a fejőké fasajtár volt (fadongákból vasabronccsal összefogott, lefelé szélesedő, fafülű edény, rendszerint 4-5 literes). Később a fehér bádog vagy zománcozott gyári edények kiszorították. A fejőkéből rendszerint tejesfazekakba szűrték át a tejet. Szórványosan arra is van adat, hogy még a két világháború között is fasajtárban altatták a tejet. (Pl. Kaposmérő, Csákány, Kaposhomok.) A tejszűrő korábban fából, utóbb (az elmúlt 50-70 évben) már bádogból készült. A tejesfazék, mint a tej altatására szolgáló cserépedény már a XIX. században általános volt. Pl. Kálner János téglás hagyatékában Ladon 1853-ban 1 db köpülő és 10 db tejesfazék szerepelt, Ungar Jakabné Kehi Örzsébet somogyszili 146
