Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Knézy Judit: Paraszti tejfeldolgozás és tejtermékek fogyasztása Somogyban (1850–1945)

49>

2

%"

os

> 1870-95 között 32%-ois a létszámgyarapodás. Ekkor ugyanis nagyobb haszonnal tudták a parasztgazdák a természetes kaszálók és legelők fű- és szénatermését, a növénytermesztés lehetőségét a marhatartás javára fordítani.

31 A fejlődés további lépéseként adódott a századfordulón a régi fajták jobb, hízékonyabb, jobban tejelő, tehát belterjes tenyésztésre alkalmasabb fajtákra való kicserélése. Annál is inkább, mert a legelők, rétek megcsappanása, a további extenzív terjeszkedés lehetetlenné válása sürgette az istállózás felé fordulást,

32 valamint a tej csarnokok, tej gyárak, tej szövetkezetek létrehozása a XIX. sz. végétől 1940-ig, a vasúti szállítási lehetőségek (1861-tői) megteremtették a tej eladásának lehetőségét is. Az első lépéseket a fajtacserélésre az uradalmak tették meg az 1830-40-es évektől, pl. Czindery László ladi tehenészetében, Hunyady kéthelyi birtokán (25; db anyatehénnel, barna) svájci tehenészet volt.

33 A régi fajták közül a szürke magyar marha - melyet a leírásokban leginkább „fehér",

34 „kékes",

35 „szürke" jelzőkkel illettek - volt Somogyban is a legelterjedtebb. (I/I. tábla.) Nagyobb tömegben a Dráva mentén, de szórványosan az egész megyében képviseltette magát a Csorba által már emlegetett szlavóniai „apró, tartós és jól tejelő" ún. bosnyák vagy riska fajta; a parasztok emlékezetében, de a XIX. századi vagyonleltárakban is előforduló „kuli", „kis kuli" tehén kifejezés ugyanerre a fajtára vonatkozik, s a ma élő öregek horvátországi eredetűnek tartják. Az istállózás igényeinek a nyugati fajták, majd a szürke magyar marha és a nyugati fajták (elsősorban szimentáli) keresztezése útján létrejött magyar tarka marha felelt meg. (I/II. tábla.) Azokon a területeken, ahol a gazdálkodás intenzívebbé vált, a XIX. sz. végére megtörtént a teljes állomány kicserélése, ugyanakkor a Dráva és Balaton mentén, továbbá a Belső-Somogy homokos részein dívott a magyar marha tenyésztése.

37 1897-ben a belső-somogyi Csökölyben következő marhaféléket tüntetett fel a statisztika: magyar,

38 erdélyi: 766 db; mokány v. riska: 40 db; pirostarta: 122; borzderes: 5; egyéb színes: 17 db - tehát többségben a régi fajták voltak. A legfontosabb marhavásárok a nagyatádiak voltak, de lejártak a somogyiak lovakkal, magyar marhákkal a horvátországi vásárokra is az első világhárúig. A XX. sz. elejétől a szarvasmarha-tenyésztés központjai más tájegységekre tolódtak át, melyek megfelelő belterjes szinten, a gondozás alaposságával, tenyészállatok kiválasztásával tűntek ki. Elsősorban az ún. Kapós mentén, nevezetesen a kaposvári, igali és tabi járásban vált legkiterjedtebbé az istállózás, egyúttal fejlett rét- és takarmánygazdálkodással párosulva. A második fontos marhatartó körzet Csurgó, Alsók, Sarkad, Szentpál és környéke, azaz a csurgói járás egy része. E területeken alakultak ki a tejgazdasági körzetek a századfordulótól.

39 1935-ben istállózás tekintetében elmaradt járás volt a barcsi, nagyatádi, szigetvári, marcali, lengyeltóti járás, amelyekben legeltetéssel volt összekötve az istállózás, legelőre járt a marhák 61-80%-a, de a tejgazdaság e területeken is előretört, tehát a Marcali hát, Belső-Somogy, Zselic, Dráva mente, Nagyberek községeiben. Leginkább a Dráva vidék maradt le. A harmadik körzet a Balaton vidéke, ahol közvetlenül az első világháború előtt - bizonyára a balatoni nyári üdülés erősebb iramú fejlődésének hatására jött lendületbe az uradalmi, majd a paraszti marhatartás - élén Siófok, Kiliti, Őszöd, Szárszó, Faluszemes, Boglár, Lelle, Teleki, Kőröshegy, Balatonendréd, 142