Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Knézy Judit: Paraszti tejfeldolgozás és tejtermékek fogyasztása Somogyban (1850–1945)

fejik havonta a teheneket, s a médiánként adott tej leszámítva a takarmányt 12 Xr veszteséget jelent. Ugyanakkor a megye egyes tájegységeiről szép szarvasmarha-állományról emlékeztek meg egyes helytörténeti írók. Csorba szerint: „Szarvasmarhája anynyi van, hogy a köznép is hizlal, kivált Csököl táján, és a Balaton vidékén, . . . Méltó megemlíteni a boronkai telkes gazdát, ki hét évek alatt is kedvtökve hizlal 1-2 pár ökröt, mellyek csaknem vetélkednek a fényes kiállításokra jutott ökrök nehézségével."

22 Már a XVIII. századi telepítéseknél is szerepelt olyan szempont pl. a makkos erdőkkel nemigen rendelkező Nagyberek esetében, hogy elsősorban szarvasmarha tartáshoz értő lakosokkal népesítsék be a területet; ezért jöttek be horvátországi és Dráva menti horvátok, de magyarok is.

23 Adorján Miklós tankönyvében 1884-ben a Dráva, Rinya, Ókor és Almás mentét emeli ki, ahol sok és kövér legelők kedvezően befolyásolták a paraszti marhatartást s a marhával való kereskedést;

24 külön kiemeli e szempontból Somogyudvarhelyet. A Dráva menti legelők viszonylagos bősége tette lehetővé, hogy csökölyi, kisbajomi, gigei gazdák a XIX. század második felében a „fehér marhákat", lovakat a Drávánál bérelt legelőkre hajtották le, s ott tartották „lekötésig": tavasztól őszig, pontosabban mindenszentekig, akkor vitték be őket istállóba.

25 A somogyi jobbágyháztartásokban - minthogy gazdálkodásukban a lehetőségek szerint a XVIII-XIX. században a szolgáltatások teljesítése mellett elsősorban az önellátásra kellett törekedniök - mind a vetett terményekben, mind a különféle állatok számában bizonyos arányosság figyelhető meg. Pl. legtöbb háztartásban nagyjából azonos számú sertés és marha volt már a XVIII. században is. Ezt az arányosságra való törekvést mutatják még az 1848-54 között készült paraszti végrendeletek, osztálylevelek, végrehajtási folyamatok jegyzékei, azaz hogy a gazdák arra törekedtek, hogy mind igaállat, mind tejet adó marha is álljon rendelkezésre. Egy komiósdi 2/4 telkes gazda birtokában, aki fiával nagycsaládi szervezetben közösen gazdálkodott 1854-ig: 2 ló, 2 hámos csikó mellett 1 borjas tehén, 1 hasas tehén, 1 kétesztendős tinó és 1 háromesztendős üsző volt. A lovakat, marhákat külön istállóban tartotta.

26 Péterhidán a féltelkes Paksicza József hagyatékában 1 fias tehén, 1 meddő tehén (32 Ft), 1 rúgott borjú (68 Ft) és 4 tinó (34 Ft) került feljegyzésre.

27 Takáts Pál inkei számadógulyás - 1853. évi végrendelete szerint - 1 tehénnel (20 Ft), 1 kisborjús tehénnel (61 Ft 24 kr), 1 üszővel (48 Ft 27 1/5 kr) rendelkezett.

28 A nagyatádi Verovecz János napszámos, akinek csak kis háza és bel telke volt, 1 kis kuli tehenet (18 Ft) és 1 üszőt (16 Ft) tartott, igázásra a tehenet kellett befognia.

29 A marhát azonban, mint igaállatot, már ebben az időben kezdi kiszorítani a ló. Már Galgóczy Károly leírja,

30 hogy szívesen vesznek a napszámból élők is összekuporgatott pénzükből egy rossz lovat fuvarozásra, ugyanakkor említi, hogy pl. Istvándiban, Hídvégen az igásmunkát is lovak végzik már. A XX. sz. elején Somogy megye legtöbb vidékén már csak az igen szegények igázzák a marhát. Kivételt ez alól a Nagyberek, s a Balaton mellék községei képeztek. A szarvasmarha-állomány fejlesztésének első lépését, a számszerű emelkedést, a jobbágyfelszabadítás után kialakult helyzet oldotta meg. 1852-től 1870-ig, 140