Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

ségtelenül a mi ruhadarabunkra vonatkozik: „Fehér durvább háziszőttesükből varrott és sok száz szabályos ráncba szedett szoknya, melyet a hetvenes-nyolcvanas években még elég gyakran lehetett látni. Más színű szoknyát ez idők előtt a bennszülött hetési nő nem ismert s ha színest akart, ezt a kitlint festette meg a gubacs levével." A kitlint még a pacsánál is hamarabb levetették a hetésiek s a szerző idejében (1903) már legfeljebb 5-6-ot lehetett volna a területen felkutatni.

119 Gönczi Ferenc egészen határozottan állítja a szintén Göcsej és Hetessel foglalkozó munkájában: „ A kapli, pacsa s kitti viselését e nép a horvátoktól vette át. Régebben a pacsával fehér kitlin vagy péntőszoknya ... járt." Ez lapos-ráncos felsőruhadarab volt, ami alatt hosszúinget viseltek. Gönczi említi meg, hogy a horvátországi biszricai búcsún a hetési asszonyok nem egyszer hallhatták a búcsújárók megjegyzéseit: ,,Iszen maguk horvátok, ollan ruhábó járnak, mind azok."

120 - A hetési szegényebb asszonyok virágos kenderből szőtt vászonból varrták a zsellérgatyát, meg a kiklinget, a négyszeles alsószoknyát is. Olvassuk egy 1960-ban készített gyűjtésben.

121 Csak megjegyezzük, hogy a Vas megyei horvátok is ismernek egy hasonló kifejezést: kikljaca-t, ami náluk a hosszúinget jelenti, amihez a „zduolnja haja" vagyis rövid pendely járta.

122 A Baranya megyei Olasz község horvát-sokac viseletében is ismert a fehér szőttes krila. A fentiekből következik, hogy ugyanazt a ruhadarabot, amit Vitali kiklának nevez, bizonyos hangalaki változtatással ismerik a horvátok, sokacok, szlovákok. Ezt veszik át a hetésiek kitlin néven, a somogyiak s nyugat-ormánságiak bikla néven, s a déli és keleti Ormánságban kebeé, kebel elnevezéssel. Rá kell mutatnunk, hogy bár a horvátoktól a magyar nők sok viseletdarabot egészében átvettek, mint például a széles övpántos biklát, pendelyt, annak viselésében, felerősítésében több józanságot árultak el. Tudniillik a horvát nők a derékvonalat teljesen figyelmen kívül hagyva - a biklát egészen a mellbimbó magasságában, legfeljebb közvetlen alatta - erősítették magukra, ami által a testtük arányai természetellenesen eltolódtak. (X/I-III. tábla.) A magyarok, még a Drávához legközelebb eső községekben is csak néhány ujjnyit emelték a derékvonalat (VIII. tábla), a Drávától távolabb eső területeken még annyit sem, pedig a mellespendely elterjedt egészen a Balatonig. A horvátoktól való átvétel a viselet alapdarabjaiban mutatható ki, a sváb, német telepesektől először talán csak a hosszúinget vették át, mind a Zselic egyik-másik községében, mind a Balatonhoz közel eső magyar községekben. (Bár az sem lehetetlen, hogy ők őrizték meg tovább a magyarok hosszúingét.) A németektől inkább az apróbb részletek, díszek elnevezései kerültek bele szókincsünkbe. Azonban a puffándli, a farpárna átvétele megindította a szoknyák rövidülési folyamatát, a réklié pedig a rövid ujjak meghosszabbodását. A nagy körzetből látogatott búcsúk, mint a már említett bisztricai is, sokfelől gyűjtötte a népet össze. Az itt kapott benyomások azonban nem alapjában, lényegében alakították a viseletet, hanem főként csak a viselet kiegészítő részleteit érintették. Ezért van, hogy a városi ember egész tájékon egységes viseletet állapít meg, de az ott lakók mégis felismerik egymást egész apró eltérésekből. Sokkal intenzívebben és folyamatosabban hatottak egymásra a közös templomba járó községek népei. Somogyban sok két, sőt három vallást követő lakosú község volt. Ezek nem mindegyikének építettek helyben templomot, ezért 102