Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

tesben lehessenek, mint mondták: szokjanak egymáshoz. Lakodalomig anya és leánya elkészíti az összes inget-gatyát. Az esküvői vacsora során - míg a menyasszonyt felkontyolják - a vőlegény felveszi a menyasszonyától kapott pár ruhát a táncra. így volt ez szokásban Patcán is, ahol emlékezet szerint a szegényebbek is tudtak 14-16 pár ruhát adni a leánnyal, de a jobbmódúak 20-at is. Kutason úgy variálódott és egyben egyszerűsödött e szokás, hogy esküvő előtt mentek el megnézni, hogy mit visz a leány. Az első szobában tették ki szemlére a kész holmit, de a kíváncsiak még azt is tudakolták, hány vég vászon maradt még a sifonérban. Szigetváron is ismert e szokás egy variánsa. A szigetvári fiatalság a Szent Mihály napi vásáron találkozott és választott párt; ezt itt is alku követte, majd a szabás. A ruhához való vásznat a legény asszonyrokonai választják ki. De a gondos anyának a testi ruháravalón kívül még sokféle vászonneműt kell a lányával adnia, úgy, hogy szokás szerint a leányka ötödik évétől elsőisorban az ő részére szőtt és font. A Belső-Somogyban még elég kereken élő szabásnak nevezett szokásnak a Kapós mentén már csak egy töredéke, részlete él. A felszabadulásig a menyasszony szekrényét a lakodalom előtti napon már átvitték a lakodalmas házhoz, ott nyitva tartották, közszemlére téve a sok vászonfélét. Ezek közt akadtak bizony nem egyszer csak a lakodalom idejére kölcsön adott végvásznak is. Összefoglalás A viselet levetésének Somogyban - mint az ország több más vidékén is három szakaszára figyelhetünk fel. A milleneumi évek ébresztették rá a honi művelt réteget a földművelő falusiak hagyományőrző viseletére, de akkor már a legősibb jegyeket viselő darabok kiveszőben voltak. így - hogy példát csak a mostani érdeklődési körünkből hozzunk - az általában úgynevezett borjúszájú, sípujjú férfiingek. Ezeket már csak pásztoremberek tartották meg rövid ideig. A női viseletben pedig az eddig felsőként hordott ruhadarabok - a mindjobban tért hódító színes holmi alatti - alsóruhává váltak. Habár még néhány helyen kitartottak az asszonyok hol a régi szabás, hol a régi anyag mellett. Az 1890-es évek és az I. világháború közt terjedt el a falun a varrógép s vele együtt megjelentek a falusi varrónők. A varrógép használata nagyban hozzájárult az eddig szinte egyeduralkodó szálmenti varrástól a szálirányhoz nem kötött, össze- és levarrások elterjedéséhez, s ezzel utat nyitott a városi, polgári divatvonalaknak szabásban is mutatkozó átvételéhez. Ennek természetes velejárója, hogy a házivászon alaptulajdonságainak figyelembevételével, annak ismeretében kialakult, a korabeli funkcionális követelményeknek szem előtt tartásával szabott, összeállított és díszített viseletdarabok háttérbe kerülnek. Az újfajta anyagokhoz, az új ízléshez és életrendhez - itt-ott divathoz - alkalmazkodva előbb-utóbb átveszik a városon viselt öltözetdarabokat a falun élők is. Ekkor válik uralkodóvá a ferdére metszett vállvonal és a sonkaujjú rékli, az addig egyenes vállú, szűkujjú ing helyett. Az alapanyag átcserélése után a régi elnevezés még egy darabig él tovább, főként az öregek ajkán, majd feledésbe megy velük együtt. 99