Horváth János: Tavaszi tárlat, 1979
egymásravetítése. Találunk azonosítható somogyi tájmotívumokat: Szentbalázs környéke, csurgói utcák, a tópart. Ez a lokalitás azonban - szükséges kiemelni - nem zártságot, sokkal inkább sajátos vonását jelenti a megye piktúrájának. Ruisz György, Gerő Kázmér, Czinkotay Frigyes, Csiszár Elek és a többiek képein az a megragadó, hogy felismerhető alapról lendülve törekedtek az egyéni (szín) világ megteremtésére. Eszközök tekintetében gazdag a skála. A hagyományok továbbvitele és megújítása mellett a kísérletezés és a megtalált formanyelv teremt érdekes feszültséget a kiállított alkotásokon. Az impiesszionisztikus kifejezésimód (Raksányi Lajos), majd az expresszivitás bizonyos fajta feltűnésén túl (Gubcsi Attila, Ungvári Károly) a realizmus megléte, illetve a népieshez hasonló szemléletmód jelzi a skála tágasságát. Ezeken belül kell számolnunk a figurális és a nonfiguratív ábrázolásmód párhuzamával. Vagyis olyan jegyet, amelynek alapján azt mondhatnók, hogy íme i'lyen a somogyi képzőművészet, hiába keresünk itt. Az ábrázolás áttételesebb vagy közvetlenebb voltával, de mindenképpen az a lényeges, mit fejeznek ki az ailkotások? A játék szépségétől a humanizmuson át a magányig, az élet nagy törvényeiig ívelő tartalmakat látunk. Honty Mártának ide kívánkozik egy mondata: ,,Múzeumokban meg könyvekből ismertem meg a népművészetet." Tűzzománcainak láttán így nem a népi motívumok azonosítására kell energiát fordítani, hanem az egyénítő formák és színek belső, az alkotó által teremtett rendjének felismerésére. Ez arra figyelmeztet, hogy a szellemi, gondolati hatások a tárlat anyagában jelentős szerepet kaptak. A tél'i tóvidék megjelenítésében Csiszár Eleknél a mélyről feltörő romboló és teremtő erőt megláttatására került a hangsúly. Máshol az öregedés, az önpusztítás életfilozófiáját érttetjük tetten. Minden művész azt kutatja, hogy a világban hogyan találhatunk helyet, miként teljesíthetők a ránk mért feladatok. Ezért fontos, hogy az absztrakt kifejezésmód követőinél feltűnnek emberalakok, akik nemcsak ellenpontozzák az elvontságot, hanem a cselekvéshez lírai ihletésű hitet sugároznak. Utalni kell arra is, hogy Leitner Sándor kompozícióiban formát kaptak az emberre leselkedő veszélyek, a magány „hidegebb" színei, s korunk egyik nagy gondja: az emberiesség pusztulása a gyakori merényletekben. A kiáltó, sikoltó színek, a sötétebb tónusok közösségi féltés-tartaImára mindemképpen oda kell figyelnünk. Mindezek jelzik, hogy a képeken és kisplasztikákon, plaketteken ott van az aktualitás jegye. Az persze» hogy történelmi vagy egyéb évfordulók inspiráltak műveket, önmagában nem lehet minősítő alap. A megvalósulás az itt szereplő ilyen alkotások mindegyikén magas szintű. Szabados János az egység, az erő m egláttatására törekedett, illetve a vörös árnyalataival annak megmutatására, hogy a hatvan év előtti emberek mennyire mélyen azonosultok a forradalmi célokkal. Bors István kisplasztikáinak játékosságát a gyermekév teszi különös jelentőségűvé. A teret úgy bontja vagy tölti ki, hogy abban a játék, a lebegés, a formák a felhőtlen öröm felszabadultságát sugározzák. Rippl-Rónai Józsefről vailó mondani valója okán ki kell emelni Gera Katalin plakettjét, műve a nagy mester egyéniségének és művészetének egységben látásról tanúskodik. Kevesebb a kísérletezés és az egyénítő vonás az amatőr művészek képein, graffikáin. Szereplésüket azonban nem csak a teljesség igénye indokolja, hanem a viszonyítás is, a'mely alkotóban és látogatóban egyaránt rögzítheti az utak és az eredmények különbözőségét. Utak, irányok, eszközök tekintetében tágas nyitottság jellemzi a mai somogyi képzőművészetet. Az egyik mű azért tetszik, mert mását adja a természetnek, a másik bizsergetően különös hangulatba ringat, a továbbilak annyira foglalkoztatják lelkünket, hogy fel sem merül a táj- és természethűség kérdése. . . A közönség állásfoglalásai, „visszajelzései" adják a művészek számára a bíztatást, a hitet a további munkákhoz. . .-_., Ä « b »rv«í*. LACZKO ANDRÁS
