Dr. Rácz István gyűjteménye, 1979

Kedves látogatók, engedjék meg, hogy néhány mondat erejéig én is megszólaljak. Kaposvárott születtem, a Virág utca 21. számú házban. Édesapám korai halála (1931) után Pécsre kerültem, 1957-től kezdődően pedig Budapesten élek Jogász vagyok, s mini országos gyermekvédelmi szakfelügyelő az Oktatási Minisztériumban dolgozom. Most ilyen módon térek vissza szülővárosomba, ahol gyermekkorom sorsdöntő kilenc évét eltöltöttem. Ajánlom e kiállítást régi-régi pajtásaimnak, itteni rokonaimnak, barátaimnak, a város művészetszerető közönségériek, a szépre fogékony gyermekeknek. Csak értő módon vezessék be őket — lépésről-lépésre — a művészetek világába. Immáron huszonöt éves gyűjtői tevékenységemnek egy-egy állomása volt a gyűjtemény pécsi (1970) és veszprémi (1978) bemutatás. Megjelent róla néhány írás is. Remélem, lesz rá módom, hogy magam is megírjam a gyűjtemény „történetét"', ama szellemi háttérbe ágyazottan, amelyben létrejött és folyton-folyvást alakult. A XX. századi művészettel, a művészet egyes alkotóival kapcsolatos véleményemet már eddig is egy sor tanulmányban próbáltam megfogalmazni. (Egry Józsefről, Gadányi Jenőről, Bene) Gézáról, Ország Liliről.) Kérdezgetik tőlem, mennyi pént kapok azért, hogy gyűjteményemet közszemlére bocsátom. Semennyit. Hogy mégis „kockára teszem" a művek épségét, annak egyszerű az oka: szeretnék hozzájárulni a hozzáértők öröméhez, a még csak érdeklődők szemny'nógatásához, a nem provinciális, de sajátos karakterű képzőművészeti kultúránk egyfajta, a gyűjtemény tavalyi kiállítása óta is valóban táguló horizontú (Dienes Gábor, Orbán István, Nagy Károly, Gesz 1er MáriaiNagy Gábor) együttesbe szervezett bemutatásához. Nem kérek érte cserébe a nézőtől különösebb erkölcsi elismerést sem, mert az igazi érdem azoké, akik a műveket megalkották. Ezzel természetesen nem tagadom konkrétan és általában sem a gyűjtő kitapintható és lemérhető kulturális érdemeit. Mégjnéhány szót talán a kiállítás rendezéséről, azért is, mert bármi/yen gyűjtemény vagy kiállítás jó e/rendezését fontos hozzájárulásnak tartom ahhoz, hogy az egyes műveket valódi mivoltukban önállóan is, és nem ,/nanipuláltan'', együttesüket pedig összefüggéseikben ismerhessük meg. Egry József így ír az alkotás folyamatáról: „Először a látottakat ismertté, az ismerteket tudottá, a tudottakat élménnyé, az élményeket magasztossá kell tennünk, hogy művészeteti hozhassunk létre."