Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

A tehéntartás megadása előtt 1 liter tejet kaptak családonként. Népes családnak ez csak kóstoló volt. Azért vízzel szaporították, fele tej, fele víz; ezt ették kukoricagombóccal vacsorára. Régi ételük volt a málé, a prósza és a görhön is. Régebben rántottleves volt a reggeli. A két háború közti időben a kávé kezdett elterjedni. Étkezésükben később megjelent a rizs is, ami addig úriételnek számított. A sültkrumpli, főttkrumpli gyakran került asztalukra régebben is, újabban is. Legtöbbször szalonnával ették. Baromfit tartottak szép számban, tojás volt bőven; ezt sütve, tésztában vagy levesben ették. A tojást főzelékre húspótlónak tették. Ha távolabbi munkahelyre vagy a másik majorba kellett menniük, füstölt hús, kenyér, só, paprika volt az útravaló. Száraz koszton megvoltak pár napig. Otthon a meleg ételt délben, de este feltétlenül megkívánták. A birtok papi jellege a cselédek élelmezésére is rányomta bélyegét: nemcsak a nagyobb ünnepek előtt és nagyböjtben, hanem a hét minden szerdáján és péntekjén is zsír nélkül főztek. A főzőolajat tökmagból, napraforgóból Endréden vagy Kőröshegyen üttették. Az a cselédasszony, aki lánykorában szolgált valahol, jobban főzött. Aki csak az otthon falai között nőtt fel, az a hagyományos módon készítette el a szokott ételeket. A pusztákon nem egyformán éltek jól vagy rosszul az emberek. Adóssággal küszködő birtokon, bérlők kezében rosszabbul éltek a cselédek is. Rosszabb évjárat után vagy járvány esetén szűkebben éltek minden birtokon. Illyés Gyula írja, hogy egy Tolna megyei pusztán répalevél levesen éltek a cselédek heteken át. Másutt az öregek vacsorája rendszerint savóba mártogatott kenyér volt. Ismét más helyen ürgét, kányát ettek. Egyik család délben sült tököt evett, este felmelegített sült tököt, reggel hideg sült tököt. Kizsarolt birokon, ínséges időben vagy pazarló háziasszony kezén nem józanul beosztó családnál az ilyesmi előfordulhatott. Azért az apróvadak befogásával javítottak valamicskét sovány étrendjükön. A nyúl, fácán, fogoly, borz, (őz!) befogására botot, csapdát, hurkot használtak. A szántódiak az apróvadakat békén hagyták. Legfeljebb a berek nádasaiban fogták meg és terelték haza a nyári lúd libáit, melyeket bekerített helyen, szárnyukat lemetszve neveltek föl. Tömni nem kellett őket, ettek maguktól is. A zamárdi vadőr azonban visszahajtotta a libákat a berekbe, mert azok védett madarak, nem szabad őket befogni. Az emberhez szokott jószágok azonban másnap visszajöttek a majorudvarokba. Pár nap múlva ismét jött a vadőr. Ott találta a libákat. Nézett egy nagyot. Másodszor már egészen a Balaton széléig, a mély vízig hajtotta őket. Onnan már nem jött vissza egy sem. A szántódiak a leveseket különösen kedvelték, a főzelék- és kifőtt tészta féléket is bőven fogyasztották. Sült tészta azonban kevés volt étrendjükben: többnyire pogácsa, kelt tészta, ritkán rétes. A kifőtt tésztát ritkábban mákkal és dióval, de leginkább darával, túróval, tejföllel, lekvárral ízesítették. A disznóhús állandóan szerepelt étrendjükben; ha elfogyott, eladtak valamit, gabonát, fát, malacot és vettek a hentesnél. Aki megszorult, pénzt 34